Paulo Coelho: Az alkimista (részletek)

„Én vagyok Sálem királya - mondta az öreg.

- Hogy lehet az, hogy egy király beszélget egy pásztorral - kérdezte a szégyenkező és megdöbbent Santiago.

- Több okból. De, mondjuk, a legfontosabb, hogy te képes vagy beteljesíteni a Személyes Történetedet.

A pásztorfiú nem tudta, mi az a Személyes Történet.

- Az, amit mindig is csinálni akartál. Fiatalkorában mindenki tudja, mi a Személyes Története. Akkor minden világos és lehetséges, s az emberek nem félnek attól, hogy álmodjanak, és akarják mindazt, amit az életben szívesen csinálnának. Ahogy azonban telik az idő, valamiféle titokzatos erő igyekszik bebizonyítani, hogy a Személyes Történetet megvalósítani nem lehet.

Az öregember beszéde nem volt túl világos a pásztorfiú számára. De meg akarta tudni, mi az a "titokzatos erő". A kereskedő lánya tátott szájjal fogja hallgatni, ha majd elmeséli neki.

- Ezek olyan erők, amelyek rossznak tűnnek, de valójában megtanítanak arra, hogyan valósítsd meg Személyes Történetedet. Fölkészítik a lelkedet és az akaratodat, mivel ezen a bolygón egyetlen nagy igazság létezik: legyél akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Az a te küldetésed a földön.

- Akkor is, ha csak járni akarom a világot? Vagy elvenni a kelmekereskedő lányát?

- Vagy kincset keresni. A Világlélek az emberek öröméből táplálkozik. Vagy a bánatból, az irigységből és a féltékenységből. Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse a Személyes Történetét. Minden egy. És ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad.”

***

„Szűz Mária a kisded Jézussal a karján úgy döntött, leszáll a földre, és meglátogat egy kolostort. A büszke atyák rendre beálltak a sorba, és egytől egyig a Szűz elébe járultak, hogy tiszteletüket tegyék. Az egyik gyönyörű költeményeket szavalt, egy másik a Bibliához készített miniatúráit mutatta, egy harmadik pedig kívülről tudta az összes szent nevét. A sok szerzetes egymás után tette hódolatát Szűz Máriának és a Kisdednek.

A sor végén a kolostor legegyszerűbb embere állt, akinek soha nem sikerült megértenie a kor tudós szövegeit. Szülei tanulatlan emberek voltak, akik egy környékbeli öreg cirkuszban dolgoztak, és egyetlen dologra tanították meg őt: labdácskákat dobálni a levegőbe, és egyéb tárgyakkal zsonglőrködni.

Amikor ő került volna sorra, a többi atya be akarta fejezni a tiszteletadást, mondván, az egykori mutatványosnak úgysincs semmi fontos mondanivalója, és még rossz fényt vethet a kolostorra. Ő azonban ugyanúgy teljes szívéből vágyott arra, hogy adhasson magából valamit Jézusnak és Szűz Máriának.

Érezte szerzetestársainak megvető tekintetét, szégyenkezve elővett néhány narancsot a zsebéből, és elkezdte őket a levegőbe dobálni. Ez volt az egyetlen dolog, amihez értett.

Ebben a pillanatban földerült a kisded Jézus arca, és tapsolni kezdett Szűz Mária ölében. A Szűz így végül feléje nyújtotta ki a kezét, és a szerzetes rövid időre a karjára vehette a gyermeket."

A fiatalember így járkált föl-le a palota lépcsőin, és szemét le sem vette a kiskanálról. Két óra múltán visszaért a Bölcshöz.

,,Nos hát - kérdezte a Bölcs -, láttad a perzsaszőnyegeket az ebédlőmben? Láttad a kertemet, amelyet a kertészem tíz éven át épített?  Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtáramban?''

A fiatalember szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott. ,,Akkor menj vissza, és nézd meg világom csodáit - mondta a Bölcs. - Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a házát nem ismered.''

A fiatalember már nyugodtabban fogta meg a kiskanalat, és ismét sétára indult a palotában, ezúttal megfigyelve minden művészi alkotást a mennyezeten és a falakon. Látta a kerteket, körös-körül a hegyeket, a gyönyörűséges virágokat, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a műalkotásokat méltó módon elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz, részletesen beszámolt neki mindenről, amit látott.

,,De hol van a rád bízott két csepp olaj?'' - kérdezte a Bölcs.

A fiatalember rápillantott a kanálra, és látta, hogy az olajat kilöttyintette.

,,Nos, ez az egyetlen tanács, amelyet adhatok neked - mondta a Bölcsek Bölcse. 

- A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.”   

- Ne mondj semmit – szakította félbe Fátima. - Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.”