« Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony    Muszkalay Hedvig: A szivárványban minden szín... »

2008. július 8., kedd

 

„Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen. Franz Werfel híres regényében (amely A meg nem születettek csillaga címet viseli), olvasható ez a mondat, ami talán a legfontosabb: AZ, AMI VAGY, MÁR JUTALOM ÉS BÜNTETÉS AZÉRT, AMI VAGY.

Érted? Földi tartózkodásod során soha ne érezd úgy, hogy tartozások, adósságok nyomasztanak, mert ezek nem léteznek. Minden számla mindig meg van fizetve - az életeddel!

 ...

Hagyjuk a fenébe a jövőt! Először is, nem tudhatjuk, hogy mennyi vonatkozik belőle ránk! Úgy hallottam, hogy az ember halandó. És a jövő éppen olyan irrealitás, mint a múlt. Még nincs. Ne foglalkozzunk vele!

Jézusnak igaza van: Elég minden napnak a maga baja. És mikorra várod a mindennapi kenyeredet? Mára! Csakis mára."

/ Popper Péter: Egy illúzió halála /

 

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.