„Ha valóban Boldog akarsz lenni, el kell szakadnod attól az egoista tévhittől, hogy a boldogsághoz indok kell. Ez egy hatalmas csapda: amíg hiszed, hogy neked valami boldogságot ad, addig hajszolni fogod, hogy megszerezd így a nagy hajszában elfelejtesz boldog lenni. Ha meg megszerzed a boldogságod vélt tárgyát, akkor meg minden pillanatban attól fogsz félni, hogy elveszted a nagy félelemben megint elfelejtesz boldog lenni. Ám a boldogsághoz nem kell semmi, nem kell hozzá indok. Csak az ego, az elme keresi az indokokat, mert képtelen felfogni az Élet ellentmondásokkal teli teljességét, tökéletességét. Az elmét az ok-okozati összefüggések létrehozása élteti, de mindez csak illúzió: amikor boldog vagy, arra alapvetően nincs indokod. Amikor igazán boldog vagy, amikor fekszel a tengerparton és napozol, amikor fáradtan hazaérsz, és jóleső sóhajjal belezuhansz az ágyba, amikor csak öleled a szerelmedet és nem gondolsz semmire amikor valóban Boldog vagy, akkor eltűnnek az indokok. Sőt, még te is eltűnsz: amikor te magad vagy a Boldogság, akkor az egod, az elméd megszűnik! Ekkor csak vagy, s ez maga a Boldogság. S hogy miért vagy boldog, amikor nincs rá semmi okod, hogy boldog legyél? Mindenért és semmiért.”
/ A. J. Christian /

„A tartalmas ember sosem hazudik. Nincs szüksége rá.

„Sose foglalkozz mások életével. Minek teszed?  Hisz ott a saját életed. Éld azt. Ha már mások életével foglalkozol, ha már mások múltjában vájkálsz, akkor csak menekülsz önmagad elől. Futsz a saját lényed, a saját jelened elöl. Természetesen az egod megpróbálja elhitetni veled, hogy csak azért foglalkozol mások életével, hogy tanulj a hibáikból. De ez csak egy kényelmes önbecsapás: nem tudsz más hibájából tanulni, mert csak az a tiéd, amit megélsz, megtapasztalsz. Ha más „hibájából” okulva te nem teszel meg valamit, akkor csak kihagyod a tapasztalás csodáját – pedig csak az az ember értékeli s becsüli igazán a tüzet, aki már  megégette magát… 
Úgyhogy ne foglalkozz mások életével. Csak arra fogod használni, hogy megítéld az embert, s a nagy véleményformálás közben nem fogod meghallani azt, amit mond – pedig egy gyilkos szájából megszülető szavak is adhatnak csodát neked. S ne is tömd tele a fejed híres emberek önéletrajzaiban szereplő adatokkal, mert hát könnyen lehet, hogy egyetlen szó sem igaz az egészből. Egyetlen valaki viszont biztosan valódi: Te. ”/ A. J. Christian /

A. J. Christian: Mit keresett Isten a hálószobában?

Női problémák (részlet)    

– Nos, a Nő megértése nem csak a nőknek, a férfiaknak is kutya kötelességük lenne. S noha Liz, most leginkább hozzád és a nőkhöz fogok szólni, ezek az ego-hatások már évezredek óta tönkreteszik a férfiak és a gyermekek életét is. Az egész társadalmatok, világotok boldogsága azon múlik, hogy a női és a férfi-ego végre mikor szánja rá magát, hogy felfedezze, meglássa és befogadja a Nőt. Természetesen ez a feladat roppant nehéz, hisz a sok félreértés, ego szülte tévhit miatt nemhogy a férfi, a legtöbb nő sem tudja felfedezni nőiessége teljességét.

Most a legmarkánsabb, legbefolyásolóbb problémákról fogok beszélni. Lesznek olyan szavaim, amelyekkel azonnal egyetértesz – az egód önkéntelenül bólogatni fog –, és lesznek, amelyeket azonnal megtagadsz majd. De ne engedj a beléd nevelt szokásoknak. Újra elmondom: ne higgy nekem. Könnyen félreérthetsz, mert hát a szavakat csak félre lehet érteni. Mindegy, hogy a hétköznapi vagy a rejtett értelmüket keresed, maga az értelmezés vezet félre. Mert hát a szavakban nincs semmi, számodra nincs semmi. Számodra a tartalom benned van. Nincs más dolgod, mint hagyni, hogy a benned lappangó valóság figyelmed fényébe kerüljön. Ha nem engeded, hogy az elméd elemezze, elvesse vagy elismerje a mondanivalómat, akkor lényed kapui a lehető legszélesebbre fognak tárulni, és nemiséged korlátai elpárolognak, mint jégpáncél a tavaszi napsütésben.

Nos, a Nő az Univerzum egyik legragyogóbb ékszere. Egyedülállóan csodálatos teremtmény; határtalan, odaadó lénye, a lágyságában és a befogadásban megnyilvánuló teremtő ereje végtelen. Mivel a Nő az érzelmek skáláját a lehető legszélesebben bejárja, cselekedeteiben mindig ott lüktet a kiszámíthatatlanság gyönyöre. Legparányibb érintése, pillantása is maga a misztikum, a rejtély tökéletessége. A Nő páratlan, akárcsak az a cselekedet, amelyre önnön lényének köszönhetően képes. Ez pedig a szülés csodája.

A Nő lénye és méhe az a tökéletes táptalaj, amely arra hivatott, hogy új életet hozzon e világra. De nem csak erre hivatott! A nők tenyészkancává történő lealázása csak a férfi-ego sértettségének köszönhető.

Az elmúlt néhány évezredben a patriarchátus, a férfiközpontú társadalom volt az általános. Természetesen voltak kultúrák, ahol matriarchátus uralkodott – sőt, ma is vannak olyan törzsek, ahol ez még így van –, de a sumérok óta férfiközpontú a világ. A társadalom ranglétráján mindig a férfiak szerepeltek elöl, a hatalom és az anyagi források a kezükben összpontosultak. A nők el voltak zárva a vagyonszerzés minden lehetőségétől, a legtöbb hivatali vagy szakrális tisztséget be sem tölthették: a férfivilág gondosan vigyázott arra, nehogy az asszony anyagilag függetlenné váljon.

Úgyhogy a nők a civilizáció hierarchiájában mindig a férfiak után következtek. S még ennek is örülhettek, mert hát sok olyan kultúra volt és van ma is, ahol a második helyet egy állat vagy egy tárgy szerezte meg. Az az állat vagy tárgy, amely a férfiak életében a legfontosabb szerepet játszotta, például a vándorló, nomád kultúrákban a teve, a ló vagy a szamurájoknál a kard.

– Ez igaz… De miért alakult így?

– Ennek a folyamatnak van materiális, egoista oka, és van nem fizikális, tudati oka. A tudat síkján játszódó indokokkal – hogy miért is Nő a nő, vagy hogy miért is Férfi a férfi – jelenleg felesleges foglalkozni, majd egyszer megbeszéljük. Most vizsgáljuk meg az életünkben szerepet játszó materiális hatásokat.

Annak, hogy a férfi-ego ennyire háttérbe szorítja a nőket, három fő oka van. Először, hogy a szülés, az utód világra hozása a nők privilégiuma. Másodszor, hogy a nők pusztán önnön lényükkel, fegyver nélkül képesek leteríteni a férfit a szerelemmel és a szexualitással. A harmadik ok pedig magában a szexuális aktusban lelhető meg.

Nos, nézzük az első problémát. Mi a tény? Az anyaméhben fogan meg az új élet, a nők hozzák erre a világra a gyermeket. Erre csak ők képesek, a férfiak nem. Ez a helyzet a létezés legelső pillanatában tönkretette a férfi-egót, már akkor, amikor legfejlettebb csúcstechnológiája a kőbalta volt.

Tudod, Liz, a kőkorszak emberhímje legyőzhetetlen volt. Erejével és eszével diadalt aratott a természeten: izomzatának és bunkójának köszönhetően mindig került friss hús a kőasztalra. S noha megesett, hogy ő szerepelt desszertként a kardfogú tigris étlapján, ha a törzs hímjei összefogtak, a férfi-ego úr volt élet és halál felett. (ránk vigyorgott) Az ős férfi-ego nagyjából a következőt duruzsolta az ős férfi fülébe: „Te vagy a hím, te vagy az erő. Itt ez a jó kis bunkó. Ezzel mindenkit jól fejbe tudsz csapni, s akkor mindenki jól meghal. Hát kell ennél több? Te és a többi hím vagytok az erő. Társaiddal végképp legyőzhetetlen vagy, együtt még azt a hegy nagyságú, szőrős behemótot, a mamutot is gerincre fektetitek. Ráadásul nem csak a vadonban, otthon is félik neved. A tűznél is te vagy az úr: ha a nőstények nem tudják, hol a helyük, jó kis bunkód a családi viták végére is pontot tesz. A nőstényekkel mindent megtehetsz: elzavarhatod őket, bármikor kedvedet töltheted rajtuk, vagy ha megkívánsz egy másikat, az akarata ellenére hazaviheted. De minek vinnéd haza, amikor leteperheted csak úgy az erdőben is. Mert hát hiába ellenkezik, te vagy az erő, te vagy az úr.” (nevet) S noha az idézet pontosságáért nem vállalok felelősséget, a lényeg benne van.

(Liz): – Igen, a lényeg benne van… 

– Viszont kőkorszaki barátunk biológiai tudása komoly hiányosságokról tett tanúbizonyságot, mivel a sperma és a születendő gyermek között nem látta az összefüggést. A legyőzhetetlen, világverő hím csak azt látta, hogy vére és törzse jövője nem tőle, hanem a gyenge nősténytől függ. Természetesen az érdemei kikezdhetetlenek – hisz egyrészről ő hozta haza az enni való húst, másrészről ő zavarta el azt az eleven húst, amelyik őket akarta megenni –, de azért a férfi-egónak megkeseredett szájában a nyál, mert szükség esetén a nőstény is képes volt elvégezni a hím feladatát. Igaz, nem olyan könnyedén és eredményesen, de ha a helyzet úgy hozta, az asszonyok is tudtak harcolni, vadászni.

Viszont a helyzet sosem hozta úgy, hogy egy férfi utódnak adjon életet.

A férfi-ego ekkor kapta az első pofont a világtól: az első, és egyetlen kudarcélményét a nő szerezte neki. Ennek az övön aluli ütésnek a hatására „meggyűlölte” a nőket. A szó nem fedi a valóságot – természetesen nagyon kevés férfi gyűlöli valóban a nőket –, de amikor a férfi-ego szembesült azzal, hogy a gyenge fehérnép olyasmire képes, amire ő nem, megroppant.

– Hm.

– Megroppant, mert hát hiába a fizikai erőfölény, hiába az egyre élesedő elme, amellyel egyre jobb fegyverekkel, találmányokkal könnyítette meg az életet és biztosította családja fennmaradását, magát a gyermeket, amelyet biztosíthatott, csak a gyenge nő hozhatta a világra.

S ezt a férfi-ego nem bírta elviselni.

Mivel el nem viselhette, megpróbálta a jelentőségét elmismásolni.

Figyeld csak meg: a társadalom mindig elkente, hátrébb szorította a nő szerepének fontosságát a szülés folyamatában, hogy a férfit magasztalhassa fel. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyermeknemzésnél a hímre is szükség van, az ego mozgásba lendült, és egy ügyes trükkel önmagát a nő fölé helyezte az utódnemzésben. Ezt azzal indokolta, hogy valójában ő a lényeges a faj fennmaradásában, mert hát egy férfi akárhány nőt teherbe tud ejteni: egy hímnek kilenc hónap alatt az állóképességével egyenes arányban állhat megszületendő gyermekeinek száma. Viszont egy nőt bármennyi férfi körbevehet, egy esztendő alatt akkor is csak egy, esetleg két utód születhet.

Másrészt nézd csak meg, hogyan is zajlott a szülés? Az anya világra hozta gyermekét – hol egyedül, a természetben bujdokolva, hol bábaasszony segítségével –, vállalva a szenvedést és az életveszélyt: a kora középkorban a gyermekágyi láz és az egyéb, szüléskor fellépő komplikációk több nőt öltek meg, mint a pestis. Ezalatt férje otthon ücsörgött és borozgatott, vagy egy háborúban a szomszéd királyság szüzeit próbálta becserkészni. S mégis, amikor felsírt a gyermek, amikor kiderült, hogy a baba egészséges és fiú, akkor mindenki az apának gratulált. A gyermeket ünnepelték, az apát ünnepelték, az anyát viszont nem.

Pedig megérdemelte volna.

Minden anya megérdemelné.

Ha viszont a gyermek betegen vagy épp halva született, akkor csak a nő lehetett a hibás. Akkor is ő volt a bűnbak, ha nem következett be a gyermekáldás. A különféle varázsfőzetekkel és misztikus praktikákkal mindig a nők termékenységét igyekeztek fokozni. A férfi-ego olyannyira elhitette a világgal önnön tökéletességét, hogy gyermektelenség esetén az asszonyok még a XX. század elején is csak magukban keresték a hibát. Csak magukat okolták, és a saját testüket próbálták megváltoztatni a különféle, kétes eredetű, ám annál veszélyesebb csodaszerekkel. Amúgy ez a felfogás rejtve, a civilizált ego mélyén mind a mai napig megmaradt: ha a sok próbálkozás ellenére sem jön a kis trónörökös, először mindig a nő megy kivizsgáltatni magát. Általában csendben, egyedül, mert hát még a feltételezés is sértené a férj egójának hamis önérzetét, hogy esetleg nála lehet a probléma.

Tehát ez, a gyermek világrajövetele volt az első lépés afelé, hogy a férfi-ego elkezdte háttérbe szorítani a nőket. Az ego azt suttogta a férfi fülébe: „Ha valami több nálad, tagadd meg vagy pusztítsd el, ha pedig egyik sem megy, akkor nyomd össze oly kicsire, hogy ne vedd észre.”

(Liz) – Tipikus…

(mosolyog) – S mire a férfi-ego megbékélt a születésben játszott szerepével, arra lett figyelmes, hogy ereje és hatalma ellenére ki van szolgáltatva a nőnek. Mégpedig a szerelem és a szexualitás által.

Mi is a tény? Az ego, a világtól kapott személyiséged mindig befolyásol téged. Viszonylag könnyedén megteheti, mert az életben maradásodhoz szükséges logikus gondolkodásmód az ego eszköze. Az embert a logika, az elemző elme tartotta életben – már a kőkor hímjei is rájöttek, hogy kőbaltával eredményesebben szállhatnak szembe a vadállatokkal –, mert noha a férfi-ego fenemód büszke fizikai erejére, az állatvilágban nem számít komoly versenyzőnek. Ha csak a természettől kapott fegyvereivel védi magát, bizony hamar bajba kerül.

Tehát az ember az egónak, az elmének köszönheti létét. Ezért aztán az elme egy pillanatra sem engedi ki a gyeplőt, hisz az élete és az életed múlik rajta. Igen ám, de az ego – mivel a külvilág szülte – nem rendelkezik saját energiaforrással. Nincs saját, belső energiája: az egóból hiányzik az az életesszencia, amely a puszta anyagban, a sejtekben vagy épp a Tudatban megtalálható. Az ego nélkülözhetetlen az életben maradáshoz, de mégis megöl téged, mint az a kötél, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kimássz a gödörből, de miután kijutottál, nem mered letenni, így aztán belegabalyodsz, és a nyakad köré tekered.

Úgyhogy az egónak bármennyire is fájt, be kellett látnia, hogy szükség van a gyeplő elengedésére: az embernek szüksége van az öntudatlanságra, a felszabadult jókedvre, az eksztázisra, a zabolátlan érzelmekre, mert csak így nyerhet energiát. A legtökéletesebb öntudatlanság, a leglényegesebb öntudatlan állapot pedig, amely a legtöbb energiát adja, a szeretet, a szerelem és a szexualitás.

S a férfi-ego azt vette észre, hogy ezt sem ő, hanem a „gyönge nő” irányítja.

Mert hát erről van szó: hiába jelentkezik a férfi nemi vágya, ha a nő nemet mond. Az ősi közhely igaz, bizony, a nők választanak. Egy férfi akarhat bármit, ha a nő nem tárja ki a kaput.

(Liz) – Ez fordítva is így működik: hiába akarom én leteríteni a pasast, ha nem adja be a derekát.

– Ez igaz, de Liz, a kapcsolat létrejöttének a lehetősége mindig a te kezedben van: egy férfinak csak akkor van esélye a sikeres udvarlásra, ha te zöld utat adsz neki. Ha tetszel a hímnek, akkor is te adod az engedélyt, ha a pasas testszik neked, akkor is te osztod a lapot.

(Liz) – Ez igaz.

– Liz, el sem tudod képzelni, mekkora hatalom ez a kezetekben.

(Liz nevetve) – Azért eltudom.

– Nem, nem tudod. Amikor egy férfi megszólít, te csak a saját érzéseidet éled át. Liz, amikor egy férfi az étteremben vagy az utcán megpróbál veled megismerkedni, általában olyan feszültséget és félelmet él át, amelyet elmondani sem lehet. Az a háborús veterán, akinek a golyózápor közepén sem rezdült meg a keze, vért izzad, amikor megpróbál leszólítani egy nőt: az ismerkedés pillanatában a zavar és a félelem annyira megborítja a férfi-egót, hogy bohócot csinál a legmacsóbb pasasból is.

– De miért?

– Mert a nő kezében van a döntés. A döntés pedig nem más, mint ítélet. Mindegy, hogy pozitív vagy negatív, akkor is egy ítélet. Amikor egy férfi a nő és a világ számára kinyilvánítja szándékát, mérlegre teszi magát. Olyan mérlegre, amelyet nem befolyásolhat vagy irányíthat, mert hát a mérleg a nőé, a nő egójáé. S a férfi-ego számára nincs nagyobb szenvedés, mint a kiszolgáltatottság.

Ezért a férfi-ego fél a nőtől. Alapvetően az ego minden ismeretlentől fél, de mivel a legtöbb változást el tudja kerülni, általában nem csap nagy hűhót, ha új élmények áramolnak az életébe. Viszont a nőkkel való megismerkedést és az ítéletüket nem tudja elkerülni. A férfi-ego annyira retteg a nő jelentette és irányította szexuális vonzalomtól, hogy önmagát és a szebbik nemet egész életében képes korlátok közé verni. Épp a minap olvastam, hogy egy távolkeleti országban betiltották a miniszoknya viselését, mert a törvényhozó atyák szerint annyira erotikus, hogy előhozza belőlük az állatot. (nevet) Látod, az egónak mennyi esze van? Inkább elfojtja a saját életenergiáját, inkább még jobban korlátozza önmagát és a szebbik nemet ahelyett, hogy tudatossá tenné és kiaknázna önnön teremtő erejét.

A férfi-egónak ez a félelme olyan mélyen gyökerezik, hogy még a megvilágosodást keresők is a karmai között vergődnek: a nők és a szexualitás témájában a spirituális szenteknek sincs egy csepp esze sem. Egyszer keleten a saját szememmel láttam, hogy az a láma, aki követői és a saját elmondása szerint is eggyé vált az Univerzummal, sikítva menekült, amikor egy amerikai turistalány véletlenül megérintette a vállát. (nevet) Megmondom neked őszintén, sokáig figyeltem a nőt, de nem tudtam rájönni, mi lehetett annyira félelmetes abban az ötvenkilós teremtésben.

Aztán persze rájöttem: csinos volt az istenadta.

(nagyot sóhajtott) Tudod, hány száz évig magyaráztam keleten, hogy hagyják abba ezt az egész ostobaságot? Rojtosra koptattam a számat, de egyszerűen nem bírták megérteni, hogy amíg megtagadják a nőket, megtagadják saját magukat. Megvilágosodást és Egységet keresnek, miközben csak sötétséget és magányt teremtenek. S nem azért nem fogták fel a szavaimat, mert ostobák lennének: amikor az Univerzum energiarétegződéséről, a dimenziók visszatérő egybefolyásáról vagy a Mindenség örökkön változó-állandó pillanatlétéről beszéltem nekik, elfogadták, felfogták és megértették. De a Nő valósága nem fért a fejükbe, (nevet) és még azt se mondhatom, hogy egyik fülükön bement, a másikon meg ki, mert be se ment.

Úgyhogy vitathatatlan bölcsességük és elhivatottságuk ellenére a Nők teljességéről szóló tanításokat meg se hallották, hatalmas tisztelettel ugyan, de meg se hallották. Mert a férfi-ego és a félelem vaskézzel uralkodott – és uralkodik most is – felettük.

– Azért csendben megjegyezném, hogy ezt a félelmet a nők hajlamosak szándékosan kihasználni, és fegyverként ellenünk fordítani.

– Így van. A nők generációról generációra egyre jobban megtanulták, hogy miképp csábítsák el a férfiakat, miképp fordítsák előnyükre gátlásaikat. De mindezt nem gonoszságból tették. Rákényszerültek, mert a férfi-ego és a világ nem adott nekik más lehetőséget. A nő kénytelen volt élni a hatalmával, azonban hamarosan elkezdte élvezni, mert hát a szerelmi játszmánál nincs nagyobb energiaforrás az ego számára.

(Liz) – Hát persze, az egész kapcsolatban a játék a legjobb…

(nevet) – Tehát a nők háttérbe szorításának okát első lépésben a szülés képességének egyedisége adta. A következő fejezetet a szerelem és a szexualitás tudatosodása jelentette, az a pillanat, amikor a férfi-ego rádöbbent, hogy ebben a lényét érintő kérdésben is a nők térfelén van a labda. S noha ezt már a férfi-ego egyáltalán nem bírta elviselni, ahhoz, hogy ténylegesen fellépjen a nő ellen, szükség volt egy indokra - s ezt a szeretetnek nevezett birtoklásvágyban és a szexuális együttlét aktusában találta meg.

A férfiak mindig saját használati tárgyuknak tekintették a nőket. A régi korokban – sőt, sokszor még ma is – a nő csak a férfi engedélyével léphetett ki az utcára. Természetesen akkor sem egyedül, csak egy másik nő, férfirokon vagy eunuch társaságában, hogy mindig szem előtt legyen. S akkor még jól járt, ha egyáltalán szívhatott egy kis friss levegőt, mert sok társadalomban még ennyi jogot sem kaptak. Például az iszlám asszonyai gyakran sínylődtek magas falak között, és csak vékony, rácsos ablakon bámulhattak ki az utcára. Persze a rabság ekkora foka csak a legtehetősebb feleségeknek járt, mert hát minél gazdagabb volt a férfi, annál több jogot vehetett el mástól.

De a nőt a keresztény férfi-ego is tiltotta a világtól. Természetesen nem azért, mert féltette, egyszerűen csak el akarta kerülni, hogy más hím karjai között találhassa meg a boldogságot. S míg a férfiak esténként azzal bújtak ágyba, akivel csak akartak, addig a férjnek joga volt kitekernie felesége nyakát, ha kiderült, hogy mással is jól érezte magát.

(Liz) – Ez egy pofátlanul hatalmas igazságtalanság! Minden nőnek joga lenne azzal szeretkezni, akivel csak akar! Ez olyan mértékű kizsákmányolás…

– Liiiz!

(Liz) – Rendben, rendben Ed, abbahagytam. De te is tudod, hogy igazam van!

– Senki sem vitatja az igazadat... Engem inkább az érdekelne, hogy ez miért alakult így? A Föld legtöbb pontján, az egymástól elzárt kultúrákban is bevett szokás volt, hogy a férjnek szabad, míg a feleségeknek tilos félrelépnie. Ez nem magyarázható szimplán csak az ego önzésével.

– Így igaz, ez többről szól. Nézd meg magának a szeretkezésnek, azon belül is a közösülésnek a folyamatát. Mi is történik? A férfi belehelyezi egy testrészét a nőbe, majd pedig, amikor elélvez, teste egy részét benne is hagyja. A férfi-ego úgy éli meg a szeretkezés folyamatát, mint amikor belebújsz a ruhádba, mint amikor megeszed az ételedet stb. A szexuális együttlét a férfi-ego számára önmagáról szól.

A nő szemszögéből maga a közösülés sokkal inkább a férfiról szól. Hisz a nő is azt érzi, hogy a másikból valami beléhatol, majd pedig benne is marad. Amikor a férfi egy másik nővel bújik ágyba, a legtöbb feleséget leginkább nem az zavarja, hogy a dolog megtörtént. Nem, hiszen a férje jól érezte magát és kész, de nem hozott haza egy idegen női-egóból semmit, amivel szembesülnie kellene. Ellenben amikor a feleség lép félre, akkor a férfi-ego azt éli meg, hogy az asszony hazahozza a másik férfit. Mintha a másik hím belebújt volna a ruhájába, megette volna az ételét, beült volna mellé a kádba.

(Liz) – Azért nekem mint gyakorló feleségnek elhiheted, pokolian fáj és dühít, amikor apa félrelépése kiderül…

– De nem maga a szexuális aktus megtörténte okozza a dühöt és a fájdalmat. Fáj, hogy hazudott a másik, fáj a becsapottság. Ilyenkor az egód a megalázottság és az értéktelenség érzésével gyilkol téged, plusz még a félelemmel, hogy le leszel cserélve az új nőre. Ne feledd, hogy a nőt a férfivilág életképtelenné tette, anyagilag függő helyzetbe hozta. Főleg régen, egy nőnek szüksége volt a férjére: amikor a rablótámadások mindennaposnak számítottak, amikor az ételt és a ruhát a vadállatoktól, nem pedig a bevásárlóközpont polcairól kellett elvenni, a nőnek csak egy férfi mellett volt esélye a túlélésre.

Úgyhogy egy másik nő megjelenésekor nem a szex miatt borulsz ki. Az csak egy mondvacsinált indok, mert az egód nem meri meglátni a valódi okokat. A női-ego sokkal könnyebben túllép a férj félrelépésén, amíg apa hozzá jön haza. Ez azért van így, mert a női-ego a szexualitásban nem szembesül a másik nővel – hisz nem érzi, hogy a férj hazahozta volna magában a másikat. (mosolyog) Viszont a legtöbb női-egót azonnal kiborítja, ha párja csókolózott egy másik nővel.

(Liz) – Mert a csók intimebb, több benne a lélek és a szív.– Legalábbis a nők számára. De miért?

(Liz) – Mert… mert… Tényleg, miért? 

- Mert a csókban a nő is belehelyezi egy testrészét a férfiba, és a nyál, a lehelet keveredésének hála ő is benne marad. Az egód azért borul ki a csók miatt, mert a párod egy másik nő szájának ízével, a másik női-ego jelenlétével jön haza.

A csók a nőknek azért intimebb, mint a közösülés, mert közben „beléhatolhatnak” a férfiba, szabadon felfedezhetik a belsejét. Ez igaz fizikai és lelki szinten egyaránt: nem véletlen, hogy a legtöbb asszony számára az első csókból minden kiderül. A csókban a nő sokkal tudatosabb, mint magában a közösülésben, mert nyelvével fizikailag is felfedezheti a férfit. A prostituáltak azért nem akarják megcsókolni a kuncsaftjaikat, mert nem akarják megismerni a lényét. Túl akarnak lenni az aktuson, és kész. A test robot módjára is tudja a dolgát, de a csók már megtöri a gépies munkát, mert a nő csók közben közel kerül a férfihoz.

Úgyhogy a férfi-ego a közösülés menete miatt zárta el a nőt a világtól és a többi férfitól, mert nem bírta elviselni, hogy a tulajdonában egy másik férfi-ego is megjelenjen.

„Ha lenne egy új életem akkor
arra figyelnék, aki hallgat
s nem törődnék azzal, aki beszél;
akkor
hallgatnék, amikor te megszólalsz,
s csak akkor szólnék, amikor nem beszélsz. 

Ha lenne egy új életem, akkor
megélném azt, mi szívemben táncol,
s lenyelném azt, mi fejemben tombol;
akkor
őszintén kimutatnám az érzéseimet,
s nem szégyellném megélni a tieidet. 

Ha lenne egy új életem, akkor
megtenném azt, mit félek megtenni,
s elfelejteném azt, mit meg akarok tenni;
akkor
nem szégyellnék tőled tanulni,
s nem akarnék neked papolni.

Ha lenne egy új életem, akkor
sosem várnék, azonnal cselekednék,
s nem aggódnék a következmények miatt;
akkor
elfogadnám azt, mit az élet ad,
s enyém lenne a pillanat.”

„A Boldogság létezik. Nem tehetsz érte semmit, és nem is kell tenned érte semmit, az akaratoddal csak elfojtod a belőled feltörekvő örömöt. Amikor nyomorultul érzed magad, a boldogtalanságod vélt okát próbálod megszüntetni. Ám ez sosem vezetett eredményre, szándékod sosem érte el célját. Mindig az idő gyógyította be sebeid, hiába próbáltad eltüntetni a lelkedben tomboló szenvedélyt, hiába akartál megszabadulni a gyötrelemtől, a kín egyre erősebben ragaszkodott hozzád.”  

/A. J. Christian /