"Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod."

/ Anthony de Mello /

Anthony de Mello:
Jobbrafordulás

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.
Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:
- Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.
- Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.
Felcsillant a remény a fiatalember szemében.
- Gazdag leszek megint?
- Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

Anthony de Mello:

A Mester és tanítványai 2.  

A Mester a tanulásnak és a bölcsességnek is pártfogója volt.
- Tanultságra úgy teszünk szert - mondta, mikor erről kérdezték - , hogy könyveket olvasunk, vagy előadásokat hallgatunk.
- És bölcsességre?
- Önmagadat olvasod, mintha könyv lennél.
Utólag még hozzátette.
- Egyáltalán nem könnyű feladat, mert a nap minden perce újabb kiadását hozza a könyvnek.

„Idézd fel magadban azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak, megtapsolnak.
Aztán állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel.
Ragadd meg ennek az érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett benned, amikor megdicsértek. Lásd meg, hogy az első érzés öndicsőítésből, önreklámozásból született! Földi érzés ez. A második viszont egyfajta beteljesülés eredménye, lelki érzés.Van egy másik ellentét is. Idézd fel azt az érzést, amit akkor érzel, ha sikeresen megoldasz valamit, ha elérsz valamit, ha feljutsz a “csúcsra”, ha megnyersz egy játékot, fogadást vagy vitát. Állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor ér, ha igazán örömmel végzed a munkád, ha teljesen elmerülsz abban, amit éppen csinálsz. S vedd észre ismét a földi és lelki érzés közti minőségi különbséget!
Más. Emlékezz vissza, milyen érzés volt az, amikor hatalmad volt, amikor te voltál a főnök, felnéztek rád, amikor az emberek tőled kaptak utasítást, vagy amikor népszerű voltál. Most állítsd szembe ezt a földi érzést a meghittség érzésével, az együttlét érzésével - azokkal a percekkel, amikor mindenestül jól érezted magad egy barátod vagy egy csoport társaságában, ahol vidámság és nevetés volt.
Miután elvégezted ezeket az összehasonlításokat, próbáld meg megérteni a földi érzések lényegét, ami nem más mint önreklámozás és öndicsőítés. Ezek az érzések nem természetesek, a társadalom és kultúra hozta létre őket, hogy termelővé és ellenőrizhetővé válj.
Ezek az érzések nem termik meg azt a táplálékot és boldogságot, melyeket akkor érez az ember, amikor a természetben gyönyörködik, vagy barátai társaságának, illetve a munkájának örül. Ezeket az érzéseket azért kreálták, hogy izgalmat, feszültséget, végül is ürességet keltsenek.
Figyeld meg ezután magadat a nap, illetve a hét folyamán, és vizsgáld meg, hogy cselekedeteid közül hány volt, ami nem volt átitatva az ilyen izgalmak iránti vággyal, melyek csak ürességet teremnek: a figyelem, elismertség, hírnév, népszerűség, siker és hatalom iránti vággyal!
Nézz a körülötted lévő emberekre is! Van-e egy is köztük, akit nem fertőzött még meg az ilyen földi érzések iránti vágyódás? Egy is, akit még nem irányítanak ezek az érzések, aki nem éhezi őket, aki még nem tölti ébrenlétének minden percét tudatosan vagy tudattalanul ezeknek a keresésével?
Ha rájössz erre, megérted azt is, hogyan próbálják az emberek megnyerni a világot, s hogyan veszítik el közben a lelküket. Mert így az életük üres és lelketlen lesz.”

/ Anthony de Mello: Nyereség és veszteség /

Anthony De Mello:

A Mester és tanítványai 1.  

A Mester a folyóparton sétált néhány tanítványával.
- Látjátok, hogy a halak hogyan fickándoznak kedvük szerint. Ez az, amit igazán szeretnek.
Egy idegen is meghallotta ezt a megjegyzést, s így szólt:
- Honnan tudod, hogy mit szeretnek a halak? Te nem vagy hal.
A tanítványok oktalanságnak vélték az idegen szavait. A Mester pedig mosolygott, mert úgy vélte, hogy ez egy bátor, kutató szellemű ember. Kedvesen válaszolt:
- S te, barátom honnan tudod, hogy én nem vagyok hal? Te nem vagy én.
A tanítványok nevettek, mert azt hitték, hogy ez egy jól megérdemelt rendreutasítás volt.
Csak az idegen hökkent meg a válasz mélységén. Egész nap ezen gondolkodott, míg végül estére kelve, a kolostorba ment, s így szólt:
- Talán nem is különbözöl annyira a halaktól, mint ahogy gondoltam. De én sem tőled.

„Ha kapcsolatba akarsz kerülni a dolgok valóságával, az első, amit meg kell értened, hogy minden eszmény, minden fogalom eltorzítja a valóságot és akadályozza annak megpillantását. A fogalom nem a valóság, a "bor"-fogalom még nem a bor, a "nő"-fogalom még nem a nő. Ha valóban kapcsolatba akarok kerülni ennek az asszonynak a valóságával, félre kell tennem minden fogalmamat, amit az asszonyságról és indiaiságról alakítottam ki, és az egyediségében, konkrétságában és "ez-ségében" kell őt megtapasztalnom. Sajnos, a legtöbb ember legtöbbször nem veszi a fáradságot, hogy a dolgokat ebben az egyediségükben lássa. Csak szavakat és fogalmakat látnak, és sosem nézik egy gyermek szemével azt a konkrét, egyedi, pihés élőlényt, ami itt ugrál előttük. Csak egy verebet látnak; és sosem fogják meglátni ennek az egyedi emberi lénynek a csodáját itt előttük – csak pl. egy indiai parasztasszonyt fognak látni. A fogalom tehát akadály a valóság észlelésében.
De van még egy másik akadály is a valóság meglátásában – az ítélet. Ez a dolog vagy személy itt jó vagy rossz, csúnya vagy szép. Már az is elég akadály, hogy fogalmam van az indiairól, az asszonyról és a parasztról. De ehhez most még hozzáteszek egy ítéletet is, és azt mondom, jó, vagy hogy rossz, vagy hogy vonzó és gyönyörű, vagy pedig azt, hogy báj nélküli és csúnya. Ez méginkább megakadályozza, hogy őt lássam, mert ő se nem jó, se nem rossz. Ő "ő" minden egyediségében. A krokodil és tigris se nem jók, se nem rosszak, hanem krokodil és tigris. A jó és a rossz valami rajtuk kívülivel van kapcsolatban. Amennyiben megfelelnek céljaimnak, amennyire gyönyörködtetik szememet, segítenek vagy veszélyeztetnek, annyiban tartom őket jónak vagy rossznak. Most gondolj olyan esetre, amikor valaki jónak, vonzónak, gyönyörűnek mondott téged! Vagy megkeményítetted magad, mert azt gondoltad magadról, hogy valójában csúnya vagy, s azt mondtad magadnak: "Ha igazán ismernél engem, olyannak, amilyen vagyok, nem tartanál gyönyörűnek." Vagy pedig hittél annak a személynek a szavaiban, s azt gondoltad, hogy valóban szép vagy, s engedted, hogy jólesően beleborzongj a dicséretbe. Viszont mindkét esetben tévedtél, mert sem szép nem vagy, sem csúnya. Te, te vagy. Ha behálózott a körülötted levő emberek ítélete, akkor a feszültség, bizonytalanság, aggodalom gyümölcseit eszed, mert ha ma gyönyörűnek tartanak és ujjongsz, holnap majd csúnyának mondanak, rajtad meg levertség lesz úrrá. Következésképp, a megfelelő és pontos válasz arra az esetre, ha valaki szépnek nevez a következő: "Ez a személy a jelenlegi észlelésében és hangulatában szépnek tart, de ez semmit nem mond rólam. Valaki más az ő helyében, a hátterétől, hangulatától és észlelésétől függően akár csúnyának is tarthat. De az sem fog semmit sem mondani rólam." Nagyon könnyen elfogadjuk mások ítéletét, s erre alapozva formáljuk meg a saját magunkról kialakított képet. Ahhoz, hogy igazán felszabadult légy, meg kell hallgatnod az úgynevezett jó és rossz dolgokat is, amiket mondanak, de reakcióidban az érzelmeknek csak annyi szerepe lehet, mint amennyi egy számítógépben van, amikor adatokat táplálnak bele. Mert amit rólad mondanak, az többet árul el róluk, mint rólad. Igazából azoknak az ítéleteknek is tudatában kell lenned, amelyeket te alakítasz ki önmagadról, mert ezek is általában azokra az értékrendszerekre alapozottak, amelyeket a körülötted lévő emberektől szedtél fel. Látod-e valaha is a valóságot, ha meg- és elítélsz, illetve jóváhagysz? Nem az-e a nagyobb akadálya a megértésnek és a dolgok tényleges megfigyelésének, ha az ítélkezés, jóváhagyás vagy elítélés szemüvegén keresztül nézel bármit is? Figyeld meg, amikor valaki azt mondta, hogy különleges vagy számára, s te elfogadtad ezt a bókot, akkor a feszültség gyümölcsét etted. Miért akarsz te különleges lenni valaki számára, s egyúttal miért veted magad alá az efféle jóváhagyásnak és ítéletnek? Miért nem vagy elégedett azzal, hogy önmagad légy?

Ha valaki azt mondja neked, hogy mennyire különleges vagy, pontosan csak ennyit mondhatsz: "Ez a személy, figyelembe véve sajátságos ízlését és szükségleteit, vágyait és kivetítéseit, különleges kívánsággal viseltetik irányomban, de ez semmit sem mond az én személyemről. Valaki más egészen közönségesnek fog tartani, de az sem mond rólam semmit sem." Tehát abban a pillanatban, amikor elfogadod a bókot, és átengeded magad az örömnek, akkor hatalmat adsz ennek az illetőnek önmagad felett. Azon fogsz fáradozni, hogy ő továbbra is különlegesnek tartson. Állandóan attól fogsz rettegni, hogy talál valaki mást, aki még különlegesebb lesz számára, s te kirepülsz a kegyeiből. Te állandóan úgy fogsz táncolni, ahogy ő fütyül, igyekszel megfelelni elvárásainak, s így elveszíted szabadságodat. A boldogságodért függővé tetted magad tőle, mert a boldogságod a rólad alkotott ítéletétől függ.

A helyzetet pedig tovább rontottad azzal, hogy elkezdesz olyan embereket keresni, akik azt mondják, különleges vagy; és ezért rengeteg időt és energiát fektetsz majd abba, hogy a rólad kialakult képük sose változzék. Milyen fárasztó ez! Életed hirtelen tele lesz félelemmel, nehogy a kialakult kép összetörjön, márpedig ha te a félelemnélküliséget keresed, akkor ettől meg kell szabadulnod. Hogyan? Úgy, hogy sosem veszel senkit sem komolyan, amikor azt mondja, hogy mennyire különleges vagy. Az a kifejezés, hogy "különleges vagy számomra" egyszerűen csak a veled kapcsolatos pillanatnyi hangulatomról, ízlésemről, lelkiállapotomról és fejlődésemről mond valamit. Másról nem. Fogadd hát el ezt tényként, s ne örvendezz neki. Örülj inkább a társaságomnak, és ne a bókjaimnak, a köztünk lévő jelenlegi kapcsolatnak, és ne a dicséretemnek. S ha bölcs vagy, arra fogsz biztatni, hogy találjak még sok más különleges embert, nehogy abba a kísértésbe essek, hogy ragaszkodjam ehhez a rólam kialakított képhez. Nem a rólad kialakított képemnek örülsz, mert tudatában vagy, hogy ez a kép könnyen megváltozhat. Aminek örülsz tehát, az a jelenlegi pillanat, mert ha annak a képnek örülsz, amit rólad kialakítottam, hatalmamban leszel, nem mersz önmagad lenni, mert attól félsz, hogy esetleg megsértesz; nem mersz majd igazat mondani, bármit mondani, vagy tenni, ami esetleg megkárosítaná a rólad kialakult képemet. Alkalmazd ezt most mindarra a képre, amit rólad alkottak az emberek! Azt mondják, hogy lángész vagy, bölcs, jó vagy szent, és ha te örülsz ennek a bóknak, abban a pillanatban elveszíted szabadságodat; mert most már állandóan azért fogsz küzdeni, hogy fenntartsd ezt a véleményt. Félni fogsz attól, hogy hibákat követsz el, hogy önmagad légy, hogy csinálj vagy mondj bármit, ami tönkreteheti ezt a képet. Elveszítetted azt a szabadságot, hogy bolondot csinálj magadból, hogy kinevessenek, s ahelyett, hogy a rólad kialakított képnek megfelelő szerepet játszanád, inkább azt tedd és mondd, ami éppen jól esik. Hogy lehet ebből kitörni? Annak a hosszú órákon keresztüli türelmes tanulmányozásával, hogy ráébredj és megfigyeld, milyen következményei vannak ennek a buta képnek. Egy kis kellemes borzongás, rengeteg bizonytalansággal, rabsággal és szenvedéssel párosulva. Ha tisztán látnád ezt, elmenne a kedved attól, hogy bárki számára is különleges légy, vagy hogy bárki is nagyra értékeljen. Inkább forognál bűnösök és kétes hírű személyek társaságában, és azt tennéd és mondanád, ami éppen jól esik, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak rólad. Inkább olyan lennél, mint a madarak és a virágok, amelyek annyira ön-tudattalanok, s annyira el vannak foglalva az élet feladatával, hogy szemernyi idejük sincs azzal törődni, hogy mások mit gondolnak róluk, vagy hogy különlegesek-e mások számára. S akkor végre te is szabad leszel, és nem fogod többé ismerni a félelmet.”

„A boldogság olyan, mint egy pillangó,
Ha kergetik kisiklik a kezünk közül,
De ha leülünk csendben
az is lehet, hogy leszáll ránk.”

/ Anthony de Mello /

A Mester mindig azt tanította, hogy a bűntudat olyan gonosz érzés, amit el kell kerülni, mint az ördögöt.
- De nem kell-e a bűnünket gyűlölnünk? - kérdezte az egyik tanítvány.
- Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.

 Anthony de Mello: Kialakulás  

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képességei nagyon korlátoltak, azt mondta a Mester:
- Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már, hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amelyeket tizenöt évvel ezelőtt lehetetlennek tartottál? Mi változott?
- A képességeim, a talentumaim.
- Nem. Te változtál.
- Az nem egy és ugyanaz?
- Nem. Az vagy, aminek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

„Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.

Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.

Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.

Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát: - Mi az ördögöt keresel ? - kérdezte dühösen.- Istennek legyen hála, megtaláltam! - mondta nagypapa hamiskás mosollyal. - A hangodat!”  

/ Anthony de Mello: Szárnyalás /