Baranyi Ferenc bejegyzései



2007. július 2., hétfő

Baranyi Ferenc: Egyszer majd minden összeköt...

Ölelésünkben összeér:
talán a szív, talán a vér. 

Az éjszakában összeköt:
talán a fény, talán a köd. 

Mi hát - mi egybetart - a lánc?
Talán szeretsz. Talán csak kívánsz. 

Mindegy. Most hozzám tartozol.
S enyém leszel valamikor. 

Egyszer majd minden összeköt:
a szív, a fény - a vér, a köd.


2007. május 29., kedd

Baranyi Ferenc: Nézni 

Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni. 

Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.    

Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással. 

Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban. 

Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.


2007. május 9., szerda

Baranyi Ferenc: Utószó egy szerelemhez  

Nincs mit mondanom,
nincs mit mondanod,
ami régen megszakadt, azt
nem folytathatod,
szemed jégvirág borítja,
már beléd nem láthatok.
Nincs mit mondanod,
nincs mit mondanom,
párosan viselt magánynak
dupla súlya nyom,
szíved hangtalan parancsát
többé meg nem hallhatom.
Én már többé nem kereslek:
rád találnom nem öröm.
Te is engem csak - kerestél.
De én azt is köszönöm.
Mért, hogy a szerelmet mindig
megalázza a közöny?
Válni kell.
Kolonc koloncot nem visel,
önvédelemből hagylak el
s fel nem cseréllek senkivel.
Válni kell.
Én nem hiszek - te nem hiszel,
a szív nem nézi, mit cipel,
csak éppen már nem bírja el.


2007. március 28., szerda

Baranyi Ferenc:

Elfognám szél-szerelmedet

Mióta biztosan tudod
hogy létezésed éltet engem:
képzelt fölény duruzsoló
biztonságát se szítja bennem
kétségeid sóhaj-szele -
hamuvá lett lobogó gőgöm,
elfognám szél-szerelmedet,
hogy örökké nálam időzzön.

Már gyermekláncfű-bolyhait
lefújtad mind a kétkedésnek,
a "szeret - nem szeret" pihék
úgy fogytak el, ahogy remélted;
szeret - vallott a sorsvirág
s lehet: e vallomás a veszte...
Talán szeretlek? - megszeretsz.
Szeretlek! - s talán nem szeretsz te.

Úgy vagyok, mint aki magát
megadta épp a harcmezőkön,
s várja, hogy ellensége most
elfogja vagy szívébe lőjön,
rejtélyességem fegyverét
önként, feladva félredobtam,
s hogy foglyul ejts - azt várom én
végleges-kiszolgáltatottan.