

"Mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A Világ nem csak napfény és szivárvány. Ez egy kegyetlen, undok hely és bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek ha hagyod és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. De nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább. Csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra. Ne mondd, hogy nem Te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki, ez gyáva duma, és Te fiam nem vagy gyáva. Te jobb vagy annál!"
/ Rocky Balboa /


"Azt hiszem, itt az ideje, hogy levegyem a rózsaszín szemüveget. Túl sok csalódás ért. Most is vannak álmaim, de semmi közük a szerelmi életemhez. Tudomásul veszem, nem esem kétségbe. (…) Képtelen lennék egy szorosabb kapcsolatot elviselni. Amikor együtt vagyunk, jól érezzük magunkat, aztán elutazik, hiányzik, de legalább nem halok bele. Ha sülve-főve együtt lennénk, úgy érezném, hogy megfojt. (…) Igazán boldog csak akkor vagyok, ha nincs senkim. Az egyedüllét sokkal jobb annál, mint magányosan vergődni egy kapcsolatban. Sajnos nincsenek már illúzióim ezzel kapcsolatban. Kezdetben még voltak, de egy jó pár pofon kijózanított és onnantól kezdve nem voltak elvárásaim, csak vettem az akadályokat és mentem előre. Bár ez sem teljesen igaz. Nem kaptam pofonokat, csak túl sok lapos kapcsolatom volt. Rendesek voltak, szerettek is, csak hiányzott az izgalom, az érzelmek. Legalábbis részemről. (…) Tudod, semmi baj nem volt addig, amíg el nem olvastam a rohadt könyved, teljesen kiborultam. Emlékeztetett arra, hogy régen mennyire hittem a szerelemben, tele voltam reménnyel. És ma már semmiben nem hiszek, ami a szerelemmel kapcsolatos. Nincsenek érzéseim mások iránt. Olyan, mintha az az egy éjszaka felemésztette volna minden érzelmemet és azóta nem tudok szeretni. Mintha az az éjszaka megfosztott volna a boldogságtól. Adtam magamból valamit, amit elvittél, ott maradtam kifosztva, üresen. (…) A valóság és a szerelem számomra ellentmondás. Érdekes, egytől egyig az összes volt barátom megnősült. Együtt vannak velem, szakítunk, aztán megnősülnek. Felhívnak és megköszönik, hogy megtanítottam őket szeretni. Hogy hála nekem, tisztelik és becsülik a nőket. (…) Meg tudnám őket ölni. Miért nem engem kértek feleségül? Nemet mondtam volna, de eszükbe sem jutott. De én vagyok a hibás, mert soha nem éreztem még, hogy megtaláltam volna az igazit. Soha. És vajon ki az igazi, az életed szerelme? Micsoda abszurd feltevés, az ötlet, hogy csak egyetlen emberrel lehetsz boldog. Felháborító, nem? (…) Olyan sokszor összetörték már a szívemet és mindannyiszor talpra álltam. Egy idő után feladtam. Nem élem bele magam semmibe, mert előbb-utóbb úgyis vége lesz. Semmi értelme."
***
"Az az ember, aki nem hisz a csodákban vagy a varázslatban, nem több egy élőhalottnál."
***
"Piszok nehéz csak a pillanatnak élni. A természetemből adódóan mindig van bennem egy kis elégedetlenség, folyamatosan próbálok mindent kijavítani. Ha kielégítem egy vágyamat, úgy érzem, az csak olaj a tűzre, de erről szól az élet, nem? Végül is a vágy az élet motorja."
***
"Olyan szerencsétlenül alakul minden kapcsolatom, mindig úgy viselkedek, mintha nem lenne szükségem a másikra, de közben belehalok, belehalok az érzéketlenségbe, nem érzek fájdalmat, sem izgalmat, még keserűséget sem."
***
"Előfordul, hogy egy emléket olyan mélyre elások, hogy el is felejtem, így kevésbé fájdalmas, mint nap mint nap szembesülni vele."
***
"A boldogságért tenni kell, ez az egyetlen, ami nem megszerezhető."
***
"Az ember a megélt pillanatainak az egésze."
/ Mielőtt lemegy a Nap - Before Sunset /

"Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire. Olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerűen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő. Ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz. És a dealer, aki korábban folyamatosan táplálta benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert.
Amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelkedet is eladnád, ha még egyszer kaphatnál belőle egy adagot.
Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna.
Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra: igazi csődtömeg vagy. Gyakorlatiag te sem ismersz magadra.
Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát. Teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat."
*
"Kedves David, jó ideje nem kommunikáltunk egymással és ezalatt volt időm gondolkodni. Emlékszel, amikor azt mondtad, éljünk együtt boldogtalanul, hogy boldogok legyünk? Abból is tudhatod mennyire szeretlek, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ezt megpróbáljam.
De egy barátom fantasztikus helyre vitt el nemrég. Úgy hívják Augusteum. Augustus császár építtette végső nyughelyének. Amikor a barbár törzsek betörtek Rómába, ezt is lerombolták. A nagy Augustus, Róma első igazi császára nem láthatta előre, hogy a világ legerősebb birodalmának fővárosát egy napon lerombolják. Ez az egyik legcsendesebb, legelhagyatottabb hely Rómában. Az évszázadok során a város terjeszkedett, körülvette. Olyan, mint egy értékes heg, mint egy fájdalmas szívdobbanás, amitől nem tud szabadulni.
Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon David, inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól. Attól, hogy leromboljunk valamit. De amikor körülnéztem azon a helyen és láttam miken ment keresztül, láttam, hogy bár felégették, kifosztották és meggyalázták, képes volt újjáépülni. És ez bátorsággal tölt el. Talán az életem mégsem olyan kaotikus, csupán arra kell ügyelnem, hogy ne ragaszkodjak semmihez.
A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjáépüléshez.
Itt az örök városban, az Augusteum által sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz velünk, ha elválunk."
*
"A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti: ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott, és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed; és elindulsz, hogy megtaláld önmagad. Legyen az egy belső utazás, vagy igazi út. Tekints mindenre az út során úgy, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna. Ha készen állsz arra, hogy egyszer és mindenkorra elfogadj néhány kellemetlennek tűnő igazságot magaddal kapcsolatban, akkor biztosan megleled, amit keresel!"
/ Ízek imák szerelmek - Eat Pray Love /

"Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes!
Ha van egy álmod, ne mondj le róla!
Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád.
Ha akarsz valamit, tegyél érte!"
/ A boldogság nyomában - The Pursuit of Happyness /


"Ne arra gondolj, mi lesz, arra koncentrálj, ami előtted van!"
/ Grace klinika /


"Hiszek abban, hogy bizonyos emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe."
/ Rúzs és New York /


Kedves Claire,
'mi' és 'ha', 2 szó, külön-külön ártalmatlan szavak, mint a többi, de ha együtt használjuk őket, olyan erővel bírnak, ami hatással lehet egész életünkre.
Mi lenne ha…? Mi lenne ha…? Mi lenne ha…?
Nem tudom, hogy végződött a története, de ha igaz szerelem volt, amit akkor érzett, ahhoz sosincs késő.
Ha akkor igaz volt, miért ne lehetne most is az? Csak bátorság kell, hogy a szívünkre hallgassunk.
Nem tudom, milyen a szerelem, amit Júlia érzett, amiért elhagyjuk a szeretteinket, amiért óceánokat szelünk át, de szeretném hinni, ha egyszer én is átélem, lesz bátorságom megragadni.
És Claire, ha nem tette meg, remélem, egy napon még megteszi.
Szeretettel, Júlia
/ Levelek Júliának - Letters To Juliet /


"Szenvedély.
Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt."
/ Született feleségek /


„Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra, hogy megkapjuk amit akarunk. És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit, ami megváltoztatná az életünket.”
/ Grace klinika /


"Néha a vonzalom olyan virág, amelynek idő kell, hogy kinyíljon."
***
"Semmi nem pusztítja a lelket úgy, mint a szegénység."
***
"Mi mindent megteszünk, hogy szeressenek, ha megtetszettek."
***
"Mi az értéke az életünknek, ha nem vagyunk együtt? "
/ Jane Austen Magánélete - Becoming Jane 2007 /


"Szeretett uram, kérlek ne félj, ne mozdulj, maradj csöndben. Nem láthatnak meg. Csak maradj így, nézni akarlak. Miénk ez az éjszaka és csak nézni akarlak. Enyém a tested, a bőröd, az ajkad. Hunyd be a szemed, nem láthatnak meg, itt vagyok melletted, ugye érzed? Mikor először megérintelek, talán az ajkammal teszem, érzed majd a melegét, de nem tudhatod hol. Talán a szemeden érintelek meg, a szemedhez érintem az ajkam és érzed majd a melegét. Nyisd ki a szemed szelemem! Nézz rám, nézd a keblemet! Karod felemel, lassan magadra csúsztatsz. Halkan sikoltok, a tested megremeg sosem lesz vége. Hát nem érted? Örökre így maradsz hátravetett fejjel, örökre így maradok könnyeimet hullatva. Meg kellett történnie. A pillanat él és tovább él majd bennünk, az idők végezetéig. Soha többé nem látjuk egymást, megtettük, ami adatott nekünk. Hidd el szerelmem, amit tettünk örökre szól. Tartsd távol tőlem az életed. És ha boldogságra vágysz, egy pillanatig se habozz. Felejtsd el ezt a nőt, aki most megbánás nélkül mondja: Ég veled!"
/ Selyem - Silk /


"A férfiak megbízhatatlanok.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ismerjük a férfiakat és tudjuk mit fognak lépni. Ám amikor eljön a pillanat, hogy a sarkukra álljanak és meglépjék – nem is tudom – amit kell, betojnak.
A nagy, erős, bátor férfiak a lányregények és a romantikus filmek hősei, akikre vágyunk, nem léteznek. Csak átverés.
A férfiak nem erősek, és nem is bátrak. A pasik beszariak.
Tegyük fel, hogy átélnek a szálloda liftjében egy romantikus és szenvedélyes pillanatot. Ám ezt képtelenek feldolgozni. És hogy miért? Mert gyengék.
***
Had áruljak el valamit a nőkről.
A nők elhitetik velünk, hogy ők az áldozatok, mert játszunk az érzéseikkel. Marhaság. Azt mondják romantikára vágynak. Igaz szerelemre vágynak. Ám végül egy listával állnak elő. Vajon tökéletes? Elég jó képű? Sebészorvos? Ha meg is felelsz, ne álltasd magad, mert biztosan nem önzetlenül lesz a tiéd. Csak is egy jól átgondolt csereüzlet reményében fog lefeküdni veled. Pénz jellem helyett. Külcsín belbecs helyett. Felszín az elvek helyett. A legromantikusabb gesztus sem ér semmit a bűvös listával szemben, ami tartalmazza a tökéletes férfi ismérveit."
***
"- Igazad van, egy röpke pillanatig azt hittem, hogy több van benned, de tévedtem. Nyilvánvaló.
- Óh, igen? Mire célzol ezzel?
- Mike Chadway vagyok, zselébe mártott nőkre bukom, és úgy kefélek, mint egy majom. Ne légy szerelmes, ijesztő.
- Igen, ijesztő. Piszok ijesztő. Főleg, hogy egy ilyen őrültbe szerettem bele.
- Nem vagyok őrült!
- Most vallottam szerelmet, de csak az „őrültet” hallottad meg!? Te komplett őrült vagy!
- Nem, az őrülteknek kényszeres dolgaik vannak és különböző testi tüneteket is produkálnak, holott semmiféle orvosi bizonyíték nincsen arra, hogy
- Fogd már be. Én újra szerelmet vallottam neked, erre te felmondod nekem az értelmező kéziszótárt?
- Szerelmes vagy belém? Miért?
- Hidd el, gőzöm sincs, de így van."
/ A csúf igazság - The Ugly Truth /

„Miért kell folyton trükköznünk? Talán azért, mert gyávák vagyunk? Félünk a másik szemébe mondani a rettegett, de nyilvánvaló igazságot?”
***
„- És ha én is kivétel vagyok?
- Nem, te nem vagy kivétel, hanem tipikus eset. Úgyhogy jól jegyezd meg a szabályt: egy pasi akkor nem hív fel, ha nem akar felhívni. (…) Ha úgy érzed, hogy a fickót teljesen hidegen hagyod, akkor jól érzed, mert úgy is van. Nincs kivétel.”
***
„A barátaim bíztattak, hogy minden jóra fordul ezekkel a tetvekkel, mert más lány is összejött már ilyen tetűvel, majd a tetű feleségül vette és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Ám ez a kivétel, csakhogy mi a szabály vagyunk, nem a kivétel.”
***
„- Vagy tényleg az is egy lehetőség, hogy tényleg nem hiszek a házasságban.
- Kamu, kamuzol. Ugyan már, ezt az ócska szöveget adják be a nőknek. A pasas közli, hogy nem hisz a házasságban. Utána fél év múlva elvesz egy 24 éves macát, akit a konditeremben szedett fel. Ez hányinger.”
***
„Korábban azt hittem én dobtam a pasikat, de aztán elkezdtünk dumálni és rájöttünk, hogy hoppá, minket eddig az összes faszink lapátra tett, egytől-egyig. Csak hogy ők valahogy trükkösebben csinálják. Elkezdenek sunnyogni, és azt hiszed, te szakítottál. Igen-igen, nyugisan hátradőlsz és azt mondod, jól van jól van, kirúgtad, de valami nem stimmel: miért vagyok egyedül? Miért sírok non-stop? Miért híztam 20 kilót? A pasik profi agymosók. Értitek, ugye? Finoman adagolják. Kívülről fújjuk már a sunyi dumákat. Pl.: a „kell egy kis mozgástér.” Vagy az hogy: „Tökéletes vagy, én meg úgy érzem kevés vagyok hozzád.” „Csak az számít, hogy te boldog légy.” „Ó, te sokkal jobbat érdemelsz nálam!” Ez a kedvencem. Meg tudod melyik a kedvencem? „Már most féltékeny vagyok a leendő férjedre!” Akkor miért nem veszel el? Szerintem ez lenne a logikus. És mondok még valamit. Amint kitesznek, irány a hamburgeres, tömjük a bucikat, a fagyit, zabával vigasztalódunk.”
***
„Ez van, ilyen a világ. Már nem beszélhetünk a személyes találkozás varázsáról. Ha tetszeni akarok valakinek, nem megyek el új göncöt venni, nem csináltatok új frizurát, hanem frissítem a profilomat. Ez a helyzet és kész.”
***
„- Arra gondoltam, miért ne lehetnénk barátok? Végül is barátaim azért lehetnek, nem? Nem értem miért lenne tilos csinos nőkkel barátkoznom? Miért következtetnek mindig a legrosszabbra?
- Igazad van, igen. Mert miért baj az, ha jóban vagyok egy nős férfival?
- Igazad van.
- Vagy elolvadok a mosolyától? És kéjesen belenyalnék a fülébe?
- Szóval belenyalnál a fülembe?
- Igen.
- Uh, máris belédszerettem.
- Éljen a barátság!
- Éljen!”
***
„- Szikra nélkül nem megy, én ezt megértem.
-Á, ez a szikra dolog baromság. A szikrát a férfiak találták ki, hogy linkelhessenek. Hazudhassanak, eltűnhessenek. És a végén meggyőzzenek benneteket, hogy a paranoiátok, a hisztitek oka az a kis szikra. És simán beveszitek. Élvezitek ezt az izgalmat. Ez tart benneteket életben. Éltek haltok a drámáért.”
***
„Ha kellesz a csajnak, lesz szex is. Mondjuk, ha 1 vagy 2 hónap múlva még mindig semmi ágytorna, akkor nem vagy az esete. Jobb, ha erre az elején rájössz. Ne várj heteket, hogy megtudd, rossz nőbe fektetted az energiáidat. Szóval tapasztalatból tudom, hogy szúrjuk ki az ilyen csajokat. A csaj sosem fog lefeküdni veled, ha azt mondja rád: aranyos vagy megbízható. Ha előtted kinyom egy pattanást. Ha úgy hívják, hogy Amber vagy Christine. Ha felmegy hozzád kakálni. Ha becsomagoltatja a maradékot az első három randin. Tudom, nem túl tudományos, csak gondoltam, hogy szólok.”
***
„Az egyik srác hangüzenetet hagyott az irodában, erre én visszahívtam otthon. Mire ő küldött egy email-t a mobilomra, én pedig ráküldtem egy sms-t. Utána ő email-ezett az otthoni címemre. Egy idő után azt sem tudtam mi van. Milyen jó volt régen, amikor csak egy telefonszám volt és egy üzenetrögzítő. És abban a rögzítőben egy db kazetta volt és azon az egy kazettán vagy volt üzenet a pasitól vagy nem volt. Most pedig végigküzdöm magamat a hülye portálokon, hogy a végén mind a hét szuper modern technológia csődöt mondjon. Olyan gáz.”
***
„De jobb, mintha olyan lennék, mint te. Lehet, hogy mindent agyonboncolgatok, és nem tudom olyan jól megjátszani magam mint te, de legalább hiszek ebben az egészben. Ja, azt hiszed menő vagy, mert minden nap más nőt viszel ágyba. Igen, megúszod a csalódásokat, soha nem csinálsz magadból hülyét, de az biztos, hogy szerelmes sem leszel soha. Egy lúzer vagy Alex, egy magányos lúzer. Tudom, hogy sokszor cikisen viselkedem, de biztos, hogy előbb fogok találni magamnak valakit, mint te.”
***
„Ismerem a bekattant állapotot. És te be vagy kattanva. Történelmi pillanat. Nem tudsz koncentrálni, igaz? Rögtön ugrassz, ha csöng a telefon. Naponta több százszor megnézed az email-jeidet. Szerelmes dalokat akarsz írni. Nem, legszívesebben minden beszélgetésben valahogy ráterelnéd a szót. Mindenkivel megtörténik. És most veled is megtörtént, barátom. Üdvözöllek a klubban, seggfej.”
***
„Előbb utóbb minden csaj kívülről fújja a szabályokat: ha egy fiú behúz egyet, tetszel neki. Soha ne próbálj magadnak fru-frut vágni. És egyszer majd megismerkedsz egy klassz sráccal, akiben biztos, hogy nem fogsz csalódni. Minden film, minden regény azt sugallja, hogy várjunk az igazira. De a történet felénél jön a csavar. Váratlanul szerelmet vall neked valaki. Vagyis ez a kivétel.
Sokszor csak a végső cél lebeg a szemünk előtt és nem vesszük észre a jeleket. Összetévesztjük az érdeklődést a közönnyel. A komolyat a komolytalannal.
Persze az is előfordulhat, hogy végül csalódnod kell a klassz srácban. Lehet, hogy egyedül maradsz. Összetörve. De lassan rájössz, hogy hol szúrtad el és újrakezded. Megrázod magad, mert tudod, valami jobb vár rád. És ha sikerül továbblépned, akkor az már nem is csalódás.
És létezik még egy eset. Ha a rengeteg hiába várt hívás, a sorozatos visszautasítások, a rosszul értelmezett jelek, a kínosabbnál kínosabb helyzetek, a hatalmas káosz ellenére soha egyetlen percig sem adtad fel a reményt.”
/ Nem kellesz eléggé - He's Just Not That Into You /
„Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.”
/ Szex és New York /

„Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.”
/ Született feleségek /

"Boldoggá az tehet,
aki boldogtalanná is."
"Az igazit elhagyjuk
a többiért, a többit
az igazi miatt."
látogató olvassa a blogot.
