
„Egyszer. Mindig csak egyszer. Mindig először, mindig utoljára.
Nem a törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni. Nem a megszokás.
A váratlan. A kaland. A veszély. A kockázat. A bátorság... a küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, vagy meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad. És ha szabad, belátja, hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.”
/ Hamvas Béla /

„Mi az, amikor a várakozás hiábavaló, és már nincs mire várni?
Az ember arra vár, hogy ne kelljen többé semmire és senkire várni, ne kelljen megállni és az arctalan homályba meredni, nincs többé küszöb és előszoba és börtön és ácsorgás, nem kell az órát öt percenként nézni ott, ahol nem történik és nem is fog történni semmi.”
/ Hamvas Béla/

„…aki a tükörbe néz, mindig azt fogja látni, amit lát. Ez a világrendben levő irtózatos irónia: hagyja, hogy a dolgok és az emberek azok legyenek, amik, és mindenki azt a sorsot élje, amit választ. Nem figyelmeztet és nem javít. Súlyosabbat tesz: meghagy mindenkit abban a helyzetben, amelyben nem veszi észre, mikor tűnik el lába alól a talaj. Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában. Nem abban, amire vonatkozik, hanem eggyel mélyebben: nem abban válik hamissá, amit szemtől szembe lát és látni vél, hanem abban, hogy minek tartja azt, amit lát. Ezért arra, hogy az ember hiú, sohasem fog rájönni hiúságból. Aki azt mondja, nem vagyok hiú, saját hiúságát nem is érintette, csak letakarta, vagyis hazudott. És ez az ember nem hiúságában lepleződik le és inog meg, mert a világ hagyja, hogy tovább is a tükörbe nézzen annyit és úgy, ahogy akar, és hogy hazudjon. A világ a maszkot az emberről sohasem szedi le. A maszkkal együtt kell összetörnie, a maszkban és a maszkon kell megsemmisülnie. Az összetörés nem a maszkot éri, hanem azt, ami a maszk mögött van: az igazat. Mert az igaz választotta a hazugságot. Nem az válik semmivé, ami az arcot eltakarta, hanem az arc, ami el van takarva. S ez újra a maszk igazsága: a maszk igaz marad; tovább hazudik. Még akkor is, ha mögötte már nincsen semmi…”
/ Hamvas Béla /
„Tégy, amit akarsz. De mindig tudni fogod, mitől féltél. Félni annyi, mint meghalni. Annyi, mint mulasztani. Annyi, mint soha. Soha többé. Értsd meg, soha, soha többé. Életed parancsa nem az, hogy kell. Mert nem kell semmi. Nincs kényszer. De tudd meg, hogy ezt itt soha nem tudod megtenni többet. Amit nem teszel meg itt, ma, most, azt nem fogod tudni soha. Amit félsz megtenni, most, azt elvesztetted örökre.”
/ Hamvas Béla /
„Az Út soha nem üres, soha nem magányos, még ha néha úgy is érezzük. Nincs sietség, nincs sürgetés. Nincs vesztegetni való idő… Ezt valahol minden zarándok érzi, ezért ki-ki a maga képessége szerint iparkodik… Soha senki nem vándorol egyedül.”
/ Hamvas Béla /
„Aki behódol, az alkalmazkodásban lényét feladja és végül elveszti.
Aki nem hódol be, lényét megtartja, de nem tud vele mit kezdeni,
mert egyedül áll.
Valaki vagy él, és az élet ára a beszennyeződés, vagy nem akar beszennyeződni,
de akkor az életről kénytelen lemondani.”
/ Hamvas Béla: Töredék /
„Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.
Miért csillag a barát?
És miért barát a csillag?
Mert olyan távol van, és mégis bennem él?
Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?
Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?
Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?
Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?
Nem lehet rá válaszolni.
Nem is kell.
De, ha nem is lehet, barátom iránt mindig azt fogom érezni, hogy csillag,
a világegyetemnek rám ragyogása.”
/ Hamvas Béla /
A zöld filozófiája
Az emberi világ nagy szava: a szeretet… Másik nagy szava: a boldogság. A boldogság sohasem közös… Mindenki a maga számára boldog, ahogy mindenki a más számára szeret. Ezért a boldogsággal a magány jár együtt, ahogy a szeretettel a közösség. A magányos ember nem tudja, mit jelent szeretni. Nem kívánja a közösséget. Nem akar együtt élni. Életének értéke: a boldogság. Persze a világ nem csak ezt a két szót ismeri. A Szeretet és a Boldogság mellett ott van: a Tudás, a Szépség, a Hatalom, a Béke, a Szenvedés. A lét tele van nagy szavakkal, ahogy tele van lelkekkel, és minden léleknek megvan a maga nagy szava. Az Első Lélek az érzés fölötti érzésben él, abban az örömben és gyönyörűségben, amely a legelső, s amely mélyebb, mint a szeretet, mélyebb, mint a szenvedés, mélyebb, mint a tudás, a szépség, a hatalom, mélyebb, mint a béke olyan mélyen van, hogy oda könny nem ér le soha: a Boldogság ez, amelyből az istenek születtek. Elég, ha egy ember Beethoven IX. szimfóniájára gondol, Schiller Öröm-ódájára és Dionüszoszra. Elég, ha az ember arra gondol, hogy miképpen rohannak ma a tőzsdére, színházba, könyvekért, mulatságba, sportba egyetlen csöpp örömért. Elég, ha az ember elgondolja, hogy miképpen házasodnak, szerelmesek, barátkoznak, harcolnak, játszanak egy percnyi boldogságért. A modern ember törekvése: öröm és boldogság. / Hamvas Béla /
Hamvas Béla: Fák (részlet)
"Az ember csak akkor lehet teljes, ha az, akivel együtt van, teljes. Olyan emberrel, aki nem tudja, vagy nem akarja önmaga teljességét, az ember nem tudhatja vagy nem akarhatja önmaga teljességét. Ezért rettenetesen áldatlan olyan másik féllel való együttlét, aki nem saját maga. Megakadályozza az embert abban, hogy saját maga lehessen. És ez az egzisztenciális főtörvény sehol sem olyan mélyről kötelező, mint a nemek között. A nemek viszonyában csak az a tökéletesen megnyugtató, ha az ember találkozik szembejövő önmagával, elindul egy rejtett világ felé, és a feleúton megtalálja önmagát, mint aki közeledőben van onnan, találkozik és egyesül vele. Az ember csak önmagával egyesül teljesen szabadon, csak önmagának szolgáltatja ki magát teljesen, mert csak önmagától nem fél. Csak annak adja magát az ember teljesen, akitől nem fél, ezért annak, aki onnan túlról jön, az embernek magának kell lennie. Minden egyéb odaadás részleges. Minden egyes egyesülés alkalmával marad a lényben belül egy rejtett őrség, felfegyverezve kirohanásra és ölelésre készen, tudja, hogy nem szolgáltathatja ki magát maradéktalanul. Van benne félelem, gyengeség, óvatosság, elővigyázat, tartózkodás, gát, fal, merevség, távolság, szakadék. És ahol félelem, ott gyengeség, ott erődök és falak épülnek titkon, megkeményedik a sejt, ott elkezd minden üvegesedni és törni, ott van az erő: a szilárd és az erős a halálé, a puha és a gyenge az életé, ahogy Lao-ce mondja: a gyenge legyőzi az erőset, a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön, de senki se mer eszerint tenni."
"A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert, amikor bennünket elküldtek, az útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit. Segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz oszd meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki nem tiltja, de jaj Neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik, legyen szent fény, átokká válik, legyen gyönyör, halállá válik. Elbocsátunk Téged is, mint mindenkit: Felelős vagy minden emberért, aki veled él és el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd." / Hamvas Béla /
"Boldoggá az tehet,
aki boldogtalanná is."
"Az igazit elhagyjuk
a többiért, a többit
az igazi miatt."
látogató olvassa a blogot.
