„Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.” / Leo Buscaglia /

„Ami a legjobban fáj, azt sohasem érted.
Csak állsz, tehetetlenül a romok fölött, ami megmaradt az álmokból, és nem érted.
Nem érted, miért fáj ennyire, nem érted, miért hull a könnyed, nem érted, miért.
Most szakadj meg szív, mosd el véreddel a fájdalmat! Igen, hisz itt már csak a vér, és a könnyek segíthetnek..!
És amikor végre megfordulsz, hogy elfelejtsd a törmeléket és a rengeteg port, valami mindig visszahúz.
Mintha éreznéd, miközben összeomlasz, hogy ezen a halott helyen még itt a béke, még itt rejtezik, csak meg kell találni, fel kell kutatni..!
Reménykedve állnál neki, hogy összeszedd magad, hogy megtaláld az igazi…az egyetlen igazi lelki megnyugvást, ami vigaszt ad.
Aztán megtalálod az összetört álmaid alatt a kettérepedt boldogságot… eltört.
Benned is eltört vele valami.
És akkor sírni kezdesz.”

/ szerzője számomra ismeretlen /

A kudarc  

A kudarc nem azt jelenti, hogy selejt vagyok,
Hanem azt, hogy nem arattam sikert. 

   A kudarc nem azt jelenti, hogy nem értem el semmit,
Hanem azt, hogy tanultam valamit.  

A kudarc nem azt jelenti, hogy bolond voltam,
Hanem azt, hogy volt bennem hit a kísérletezéshez.  

„Ügylej gondolataidra,
mert szavaiddá lesznek!
Ügyelj szavaidra,
mert tetteiddé lesznek!
ügyelj tetteidre,
mert szokásaiddá lesznek!
Ügyelj szokásaidra,
mert személyiségeddé válik!
Ügyelj személyiségedre,
mert az lesz a sorsod!”

„Megismerkedünk valakivel. Nem tudjuk miért, de mágnesként vonzódunk hozzá. A szemébe nézünk és elbizonytalanodunk. Találkoztunk már valahol? Zavartan kutatunk emlékeink között, de sehogy sem tudjuk hova tenni az ismeretlen ismerõst, mégis érezzük, valami összeköt minket.

A felejtés óceánja

A halál és az újjászületés körforgása által minden feledésbe merül. A nevek, arcok, helyek, élmények, érzések homályba vesznek. Valójában nem vesznek el, csak egy kis időre - egy emberöltőnyire -háttérbe szorulnak. Hogy miért? Mert túl sok, túl nehéz lenne a múlt, nem bírnánk el a súlyát. A születés által új dimenziók tárulnak elénk, életünk új értelmet nyer, lelkünk új testet ölt. Bár korábban meghatároztuk, mégsem tudjuk pontosan merre visz az utunk, milyen emberekkel találkozunk majd. Mindannyiunknak megvan a helye és a dolga a világban, s őrangyalaink (felettes énünk) segítenek abban, hogy a helyes ösvényen maradjunk.

Szerelem a halálon túl

A szerelmesek nem felejtik el egymást. Akik egykoron sokat jelentettek egymásnak újra találkoznak majd. Egy későbbi életükben. Talán sikerül majd megoldaniuk azokat a problémákat, amelyeket korábban lezáratlanul hagytak. Talán jóvátehetik, hogy bántották egymást. Nem, nem fognak egymásra emlékezni. De érezni fogják, hogy õk ketten összetartoznak, s láthatatlan köldökzsinórjaik erősebbek mindennél. Túlságosan könnyű feladat lenne emlékezni arra, hogy kétszáz évvel ezelőtt megbántottuk a másikat. Könnyű lenne azt mondani: sajnálom. A megoldás egyetlen útja, hogy a jelenben átéljük a másoknak okozott bánatot minden fájdalmával együtt. Ezáltal felismerjük tettünk következményeit és - jó esetben - soha többé nem teszünk már ilyet. Ez a karma törvénye, amely elől bármennyire is rúgkapálunk, nem térhetünk ki.

Az (újra) találkozás

Már az első pillanat is különös. Tudjuk, hogy ismeretlen emberrel állunk szemben, mégis érezzük, hogy ő egészen más, mint a többi. Hiába van másoknak vonzóbb külseje, lehengerlőbb humora, szárnyalóbb intellektusa, nem menekülhetünk, szívünk nem ereszti őt. Az esetek többségében nem ismerjük fel találkozásaink karmikus jelentőségét, de ha jobban megismerjük egymás személyiségét, érzéseit, múltját sok-sok emlék felderenghet. Déja vu. Ki ne ismerné azt a pillanatot, amikor tudja, érzi: "ez már megtörtént egyszer". Senki sem tudja a magyarázatot. Egyes feltételezések szerint a déja vu-k nem mások, mint közös múltunkból feltörő emlékképeink, amelyek sötétben világító lámpásokként szolgálnak minket életünk bonyolult labirintusában.  

Honnan tudhatjuk, hogy karmikus kapcsolatunk van valakivel?

Elsősorban a vonzódás erejéből. Amennyiben a múltban szépen éltünk együtt, számíthatunk arra, hogy a jelenben is kiegyensúlyozott kapcsolatot alakíthatunk ki társunkkal. Ha viharos szerelmi életünk volt, hasonló nehézségekre számíthatunk azért, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyeket korábban nem tettünk meg. Minél nagyobb nézeteltérések voltak közöttünk a múltban, a jelenben annál nagyobb lesz a vonzódás.

A karma törvénye

Tanulnunk kell, tetszik vagy sem. Ha nem oldjuk meg korábban vétett hibáinkat újra és újra szembe kell néznünk velük. Ha bántottunk valakit, ugyanazt a fájdalmat kell elviselnünk később. Nem büntetésként, sokkal inkább egyfajta lehetőségként, leckeként kell felfognunk az eseményeket. Életeken át egymást tanítjuk, és karmikus adósságaink koloncként csüngenek nyakunkon, amíg nem látjuk tisztán az ok és okozati összefüggéseket. A folyamat lényege a tanulás, amely egyre jobban és jobban elmélyíti a két ember közötti kapcsolatot, mígnem tökéletessé válik. Ezzel egyidejűleg látásunk kitisztul és ha valóban megoldottuk feladatunkat, karmánk magától feloldódik, szellemünk magasabb szintre emelkedik.  

"A szeretet, amely véget ér, csak a szeretet árnyéka. Az igazi szeretet kezdet és vég nélküli."  

/ Hazrat Inayat Khan /

„... Hitetlenül ültem ott, mégis valamit remélve, szívemben sebekkel egyre csak gyötörve.
Nem is tudtam már akkor, hogy mire várok még, ennyi idő után bolond ki remél...
Csak egy szempár kellett volna, vagy egy ártatlan kis szó, mi nem is lenne kedves, csak éppen vigasztaló.
... Minek is mondom, hisz elmúlt már rég, egy üres foltot őriz a szívem fájón, buzgón még.
Felednem kéne, mert várhat rám más, felednem kéne, hisz Ő sem tett mást...
Lelkemnek édes búja, fejemnek fájdítója, könnyeim bő patakja, fájdalomnak kis csónakja,
menj tovább, ússz messzire... vidd magaddal ezt a kínt is, vidd el innen, ne sajnáld,
egy szerelem volt, mit feledni kell, mert nem jön vissza már...
Egy szerelem, mit én éreztem, s most gyötör a hiánya, mert elvesztettem, s fáj, hogy elvesztem én is, elsodort e vad, vakító érzelem világa...
Némán tehetetlenül álltam a szobában. Éreztem lassan minden remény elszáll. A hangod, az illatod, az érintéseid... feledésbe merülnek. Nem... ezt Te sose fogod látni... a szemem igaz könnybe lábad néha, de Én ennek csak örülök. Ez annak a jele, hogy egyszer boldog voltam... veled... Mikor még gyerekesen, szerelmesen vártalak, mint aki nem létezne nélküled. Sok mindent nem tudsz még..., de egyvalamit biztosan:

Tiszta szívemből szeretlek!” / Nagy Csaba /

Angyali üzenet 

Egy téli éjszakán egy angyal jött hozzám,
míg beszélt: kezeimet fogta, arcomat tekintette
simogatta, lelkemet lelkével bátorította.
Mondataiból egy bűvös szó csengett,
s arra intett: ezt el ne felejtsem,
életemben ez vezéreljen, utamon végigkísérjen.
Szeress, ha kínzó fájdalom gyötör,
mert a remény hajnalán,az ébredező napsugár
átvarázsolja azt mosollyá.
Szeress akkor is, ha becsapják lelkedet,
mert annak sóhaját az éteren,egy másik, rád váró lélek hallja meg.
Szeress, ha könnyed folyik arcodon, mert a szél azt elfújja,
s esőként a földi életet azzal táplálja.
És szeress akkor is, ha az élet súlyától térdre hullasz,
mert jön egy segítő kéz, mely felsegít, amelyre nem számítasz.
Szeress, ha embernek sem néznek, hisz a levegő éltetőelem ebben a létben,
s ott van létezésed minden másodpercben.
Szeress...hallod hangomat?...az állandósulás üzenetével vigasztallak:
ott vagy Te mindenhol, bízz önmagadban, itt leszek veled, s újra vigasztallak.
Sóhajod repül a szellők szárnyán, hangot adva a Földnek és az Égnek,
nélküled csendes volna a minden, halott zenéje lenne a Mindenségnek.
Süket füleknek hitt szívekben is ott vagy, nem kell szólnod,
mert értik hangodat,a lelkek beszédéhez nem kell a szó,
elég egy tekintet, mely sokszor simogató.
Karácsony ünnepén a Te illatod árad, a Szent estén körbeállják,
könnyeddel öntözte fádat, ha szeretik-e fát, talán nem téged szeretnek ?
Nem válogat a szél, ha elfújja könnyed, nem válogat az éter,
ha viszi üzeneted, a szeretetet, ha adják Te se utasítsd el !
Mindenkiben ott van a szép és a jó, az igaz szemnek mindez látható,
bízik benned a szél is: esőként éltető leszel, Te is adj esélyt a másik embernek.
Az ébredező napsugár tudja: reményteli mosolyod mennyit ér,

Te is halld és tanuld az angyal üzenetét.

"Ahányszor egy pasival randizok,

mindig az jut az eszembe,

vajon ez az a férfi,

akivel azt akarom,

hogy a gyerekeim

majd együtt töltsék a hétvégét? " 

 / R. Rudner /

"Szerelem:  meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk őreá."

/ Paul Gerardy /