Kornis Mihály bejegyzései



2008. június 12., csütörtök

 

Kornis Mihály :  Ha bántanak

Sose bánts senkit, mert azzal a hatalmába kerülhetsz. Elmondom, hogy értem ezt. Nem úgy tanácsolom ezt neked, mint aki képes rá, hogy ne bántson meg senkit. Ellenkezőleg. De ma már, amennyire csak tudom, fékezem magam. És nemcsak azért, mivel beláttam, hogy ha bántásra sértéssel felelek, csak a gyöngeségemet bizonyítom - félelmemet, hogy talán nem tudom a választ az életnek egy hozzám intézett kérdésére, amitől pánikba esve, a problémát a másik felől érkező sértésnek és sérelemnek érzékelem, és a bennem keltett indulatot hajítom vissza, válaszul -, hanem azért is óvakodom attól, hogy megsértsek bárkit is, mivel beláttam, hogy akire haragszom, annak ezáltal hosszú időre a hatalmába kerülök. Akkor is, ha ő ezt nem tudja. Igazságtalanságot követek el vele szemben, s ezzel viszonyba lépek vele. Alárendelt viszonyba kerülök. Nem elég, hogy a sérelemmel, amelyet nekem okozott, kéretlenül is az adósa lettem, de ráadásul növelem is adósságaim számát, azzal, hogy gyorsan vissza akarom adni a kölcsönt. Ezzel a lépésemmel nem neki, hanem az igazságnak válók adósává. Olyan értelmetlen eljárás ez, mintha valaki, akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta a szomszéd falut, válaszul, kétségbeesésében felgyújtja annak a házát, aki őt a szomszéd falu felgyújtásával megvádolta.

 Az igazságtalanságot nem lehet törleszteni

 A törlesztéssel csak növelni lehet. Beleőszültem, mire megértettem ezt az igazságot. Kisgyerekek, akik még egyáltalán nem képesek uralkodni az indulataikon - aminek részben idegélettani okai vannak (csecsemőkoruk hányattatásai során rászoktak, hogy inkább a primitívebb, a hüllővilágból hozott, máris kész középagyukat használják, mint a gondolkodó, de még éretlen, fejlődésben lévő homloklebenyüket) -, úgy gondolhatják, ha azt okozzák a másiknak, amit az nekik, azzal „visszaadták a kölcsönt". Te azonban már nagy vagy, felnőtt vagy, Olvasóm, én képzelt gyermekem, fontos lenne belátnod, hogy sosem tudhatod pontosan, a másikat mi kényszerítette arra, hogy fájdalmat vagy kárt okozzon neked. Ha képes vagy abból kiindulni, mikor azon tűnődsz, miért bánt valaki - ha már képes vagy tűnődni ezen, ahelyett, hogy visszaütnél, ez fél győzelem már. Magában véve is -, hogy az illető ugyanabból az anyagból van, mint te, fájdalmak és kétségek bombázzák, és szenved, mert be van szorítva a körülményei közé, éppúgy, mint te, ha tehát ezt veszed alapul, mindjárt esélyed támad jóvátenni azt, amit a másik igazságtalansága okozott. Hogyan?

Aki nem áll bosszút, szabad marad

A bosszúálló maga is vétkessé válik. Elcsábul, azt teszi, amit az ellensége, vagy aki bántotta, előír a számára: „visszaadja a kölcsönt", tehát utánozza a támadóját. Az ellene vétőhöz kezd hasonlítani. Támadóm a szolgájává akar tenni, vele kellene foglalkoznom ezután. Persze, ha mindegyre lenyelem a dühöm, ellenségem akkor is nyert: előbb-utóbb gyomorrákom lesz. Ha arcul ütöm, úgy meg hitvánnyá leszek. Ha olyan leszek, amilyen ő, akkor elérte a célját. Nincs más választásom, mielőtt bármit tennék, meg kell értenem, hogy mi mozgatja őt, mikor ellenem uszul. így úrrá lehetek a baj felett, amit okozni nékem a legfőbb szándéka. Ez olyan, mintha bravúros ügyességgel, mindössze az eszemet használva lefejteném magamról azt a bilincset, amellyel, amíg aludtam, összekötözték a két kezem.

 Ha bántanak, ess gondolkodóba

Támadód valójában szívességet tett azzal, hogy beléd mart. Tette híradás: valamit nem látsz, nem értesz, ezért nem is helyezed el megfelelően magadban, vagyis a világban. Kiváltottad ellenszenvét, netán a dühét is lényednek valamelyik vonatkozásával, amit ezek szerint tehát nem tartasz kézben eléggé, különben nem sértenél vele mást. Másfelől viszont az, hogy támadó indulatot váltasz ki belőle, áldozatos érzékenységének a bizonyítéka. Reagál rád. Voltaképpen hálásnak kellene lenned érte, hogy tükröt tart eléd. Ha nem igaz is, amivel vádol, valamiképpen jellemző rád. Ellenséged nélkül semmire se mennél. Ő miattad „veri költségbe magát", hibázik, akár tudja, akár nem: kárt okoz magának, bánt egy másik embert, holott az semmire se jó, ha csak arra nem, hogy annak a révén, amivel bántani akart, te megtudj valamit magadról, amit különben, e lecke nélkül nem vehetnél észre. És aminek úgy látszik, most van itt az ideje. Nem az ő hitványsága értékes, hanem amit általa te magadról megtapasztalsz. Neki ezt persze nem kell mondanod. Úgysem értené. De a felkínált bilincset és láncot ne fogadd el, ne játszd el a rád osztott szerepet: ne ítélkezz, ne mérkőzz! Gondolkozz. Maradj szabad. Ennél nagyobb győzelem nincs.

 Ordítani kell

Az indulatot persze nem szabad lenyelni. Lehetőleg azonnal ordítani kell. Bele, egy párnába. De teli torokból! Mikor megbántanak, ha van annyi időm s lélekjelenlétem, hogy hazáig kibírjam, ott üvöltök hosszan, akár a pusztai farkas, vagy a hegyi medve, de díszpárnák közé temetve a fejem. Addig ütöm a matracot, amíg nem érzem, hogy az utolsó cseppig el nem párolgott belőlem az a rossz, amit kiváltott bennem a támadás. Ha erre nincs lehetőségem, kifutok a szabadba, s csak arra vigyázok, ne legyen húszméteres körzetben körülöttem  senki, hogy meg ne ijedjen, mikor a néptelen utcán tagolatlan, üvöltő hangokat adok ki. Ez ártalmatlanabb botrány, mint a gyomorfekély. Mi, emberek olyan angyal-jelöltek vagyunk, akik dühösek is tudnak lenni. Nem baj az. De ha észnél vagy  indulatod habját gyorsan lesöpröd, az erejét pedig a munkádba öntőd. És az ölelésedbe. Amennyiben képes vagy erre, máris többet tudsz egy angyalnál. S ha időnként mégis elbuksz, jusson eszedbe, hogy csak ember vagy te is. Éppúgy, mint aki megbántott. Bukásainkban félelmetesen egymásra hasonlítunk, és csak győzelmeinkben emlékeztetünk jövendő önmagunkra.


2008. május 28., szerda

 

Ha álmodsz az csodálatos

Az álom magában véve gyógyít. Ő a mi valónk titokzatos működésének ráadásszerű ajándéka. Nem kell tudnod miről szól, akkor is segít. Olyan, mint a mesékben a varázsszerszám: még ha nem érted is, mire való, időben veled lesz. Különben is: a fontos álom újra jön. Újra, meg újra, míg fel nem fogod, mit akar mondani. Ami a beszélni tanuló csecsemőnek az anyai szó, az a felnőtt embernek az álom.

Súgnak odaföntről.

/ Kornis Mihály : Vigasztalások könyve /

 


2007. szeptember 25., kedd

„Aki önmagát ismeri. Legalább egy kicsit. Legalább annyira, hogy az élet alapkérdéseiben már döntésképes. Sem fizikai vágytól hajtva, sem érdekből, sem szánalomból nem játszik szerelmet. Nem utánozza a filmvásznon látott, könyvekben olvasott hősöket és hősnőket. Nem hajlandó egy tetszetős gesztusért, vagy a szülei kedvéért eltékozolni éveket, évtizedeket. Időt szán a királylány, illetve a fehér lovon érkező herceg alapos szemügyre vételére. Ha a teste elsodorja, kisebb baj, mintha ezeregy éjszakát tölt el azzal, akivel még egy hétvége is hosszú volt.”

/ Kornis Mihály:  Ki ismeri fel a párját? /

 


2007. július 30., hétfő

„A viszony: együttérzés. De nem csak együtt-érzés: együtt-értés, beleélés is, együttes megnyilatkozás, közös teremtés. Amiben ez nincs, lényegtelen. Csak a valóságot tiszteld meg azzal, hogy elfogadod. Valóságos az, amivel vagy akivel viszonyt lehet kialakítani. A viszony intim, vagyis diszkrét: biztos. A viszonyban a felek egymásnak élnek. Te és én mindennel és mindenkivel párbeszédet folytatunk, amennyiben egymással viszonyban állunk. Ahogyan a föld az éggel, egyik fűszál a másikkal, a víz a Nappal, úgy légy te is velem. Én is úgy szeretnék lenni teveled, édes egy világ. Szeretnéd tudni bennem a helyed?”


/ Kornis Mihály: Vigasztalások könyve /


2007. június 26., kedd

 

Kornis Mihály:

Vígasztalások könyve 

Ha álmodsz az csodálatos...  
 

Az álom magában véve gyógyít.
Ő a mi valónk titokzatos működésének ráadásszerű ajándéka.
Nem kell tudnod miről szól, akkor is segít.
Olyan, mint a mesékben a varázsszerszám: még ha nem érted is, mire való, időben veled lesz. Különben is: a fontos álom újra jön.
Újra, meg újra, míg fel nem fogod, mit akar mondani. Ami a beszélni tanuló csecsemőnek az anyai szó, az a felnőtt embernek az álom.
Súgnak odaföntről.

 


 

 


2007. április 21., szombat

„Akkor értek meg valamit, amikor képes vagyok a helyére tenni. Hogy ez sikerül, abból derül ki, hogy már nem zavar, nem áll folyton utamba, hajlamossá is válok megfeledkezni róla, milyen hosszú időn át gyötört, próbakövem volt: újra és újra elbotoltam benne. De többet nem, minthogy felismertem. Attól belém épült. Mi több, a jobbik részemhez tartozik. ... Ami megtalálja bennem a helyét, az értékes bennem másoknak, mivel ott nyitott vagyok, áttetsző. Ott érzem át, mitől kínlódik a másik.” / Kornis Mihály /


2007. április 16., hétfő

Miben lehet reményünk?
Abban, hogy a rossz mellett ott áll a jó is. Azért van jó, mert rossz is van: mindkettő a szabad ítélet, a szabad akaratunkból származó döntés következtében jön e világra. Másfelől: amiként fenn van, úgy lenn is van.
Megnyugtató, nem?
Vagy talán nem is olyan megnyugtató. De így igaz. Ha van balra, akkor van jobbra is. Ha van kicsi, létezik a nagy is. A jóság, éppúgy mint a rosszaság, az emberi világban mindenütt jelen van. Ámbár kiszámíthatatlan időközönként, de mindenkiben van jóság. Igaz, nem úgy, mint amire a másiknak eleve számítania lehet.
Hanem úgy, mint amiben szabad reménykedni.
Esetleg igen, esetleg nem. Az ember rosszaságára bízvást számíthatunk minden helyzetben, magad felől és más irányából egyaránt. Viszont, ha bajba kerülve, a másik jóságára is okvetlenül számítasz, alighanem csalódni fogsz. Meg is érdemled. Minden egyébtől függetlenül, mondd: te mindig, minden körülmények között jó vagy? Biztosan lehet rád számítani mindenkinek?
De reménykedni szabad a másik jóságában.  / Kornis Mihály /


2007. április 8., vasárnap

 

"A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát."

/ Kornis Mihály /