
Ligeti Éva:
Magány
Régi ismerős kopogtat,
talpára a végtelen űr tapad.
Az esti csendben
rám mosolyog,
s nevetve kérdi:
mért vagy magad?
Fájdalmas a felismerés,
őrlöm
a kimondatlan szavakat.
Elnyeli suttogásomat
a múlt,
s a mélybe hulló zuhatag
Lidérces
álmom körbeleng,
pokoli táncra magával ragad.
Felajzott testem összerogy,
gigászi súlytól,
a kínok alatt.
A lélek-vár romokban.
A falát téglánként
rakosgatom.
Szertehullt remények,
vágyak,
magányom birtokán
uralkodom

Ligeti Éva:
Tálcán kínálom a szerelmemet
Tálcán kínálom a szerelmemet
Ölelj magadhoz
Ölelj engemet!
Ne hagyd kihűlni forró vágyamat
Dajkáld lelkemet
Vesd meg ágyamat
Rózsaszirommal borítsd nyoszolyám
Szerelmi fészek
Legyen a szobám
Alig érintve csókold bőrömet
Borzongjon testem
Szerezz örömet!
Fölém hajolva rebegd nevemet
El ne engedj már
Fogd a kezemet!
"Boldoggá az tehet,
aki boldogtalanná is."
"Az igazit elhagyjuk
a többiért, a többit
az igazi miatt."
látogató olvassa a blogot.
