Mácz István:

A szerelemről és a szeretetről

A szerelem

Ha átélted már a szerelmet, tudod. Ha még nem voltál szerelmes, szerelemre született természeted előre sejteti, milyen csodálatos erőforrás a szerelem. A szerelem nincs életkorhoz kötve. Fellángolhat gyermekszívben, mint rajongás; álomként az ifjúban; életként az érett emberben.

Mondhatja valaki, hogy a szerelmet az öröm mellett fájdalom is kíséri. Igen. A szerelem olyan, mint az élet. Gyötrelmes boldogság, boldog gyötrelem.

A szerelmes nem vak, hanem látó ember. A másikban látja azt, amit más nem lát. A szerelmes érző ember, mert a mindenség szeretet-lényege izzítja át testét, lelkét egyaránt.

„Leszűkül” ugyan egyetlenegyre, de közben kitágul a végtelenre. Örvendező ember a szerelmes, hiszen elég egy szó, elég egy tekintet, elég, ha csak várja, ha csak látja, ha csak sír utána, ha reméli, hogy gondol rá, akit szeret. A szerelmes napjait átszövi az öröm, mert a legkisebb már majdnem minden neki.

A szerelmes érzi: valakié. A szerelmes tudja: valaki az övé. Szerethet és szeretik. Öröm!

A szerelem az ember élménye. A szerelemben kevés a test gyönyöre, kevés a lélek öröme, mindkettő kell. Egész ember, egészen. A szerelem az az öröm, amelyet más meg nem adhat.

Szeress! Éld meg a szerelmet: Az életet éled. Az életnek halál az ára. A szerelem árát se féld megfizetni.

Ha a szerelem már nem látogatja meg a szíved, mert megélted életed nagyobbik felét, akkor emlékezz. Emlékezz, éld újra felejthetetlen szerelmeid. Húzódj önmagad mélyére, és jelenjék meg Ő, akit szerelmesen szerettél. Éld újra át emlékeidben, ami akkoriban az élet volt neked. Meglásd, az lesz most is. Meríts a szerelem hatalmas erejéből, amelyet semmi, a sok év sem tudott kimosni belőled.

Szerelem.

Megtalálod benne magad és a másikat. Valaki utánad kiált, mert szüksége van rád. Öröm. Valaki után kiáltasz, mert csak vele élhetsz. Öröm.

A szerelemben sejtheted meg, hogy a világmindenség alapszövete a szeretet. A világ jó, és jók az emberek. Élni szép, és élni érdemes.

A szerelem örömmel hatja át napjaidat akár mint vágy (majd lesz valaki!), akár mint megélt élmény (van valakim!), akár mint emlék (csodálatos volt Ő). A szerelem nem életkorhoz van kötve, hanem a szívedhez. Dobog még a szíved? Akkor csak szeress, és ízlelgesd a szerelmes örömet.

A szeretet

A szeretet az öröm édesanyja.

Erről nem lenne szabad írni, szólni. Talán érzed Te is. Ami nagyon emberi, ami valóságában teljes titok, ami hús-vér-lélek együtt, valami isteni az emberben, arról hallgatni kellene.

Szeretet.

Ha éled, ismered az örömét. Ha meghalt benned a szeretet, csoda, hogy még élsz, de nem csoda, ha nincs örömed.

Szeretet.

A szivárvány színeire bomlik a fehér fény. A szívekben a szeretet annyi színnel, ízzel, örömmel él, ahány embert szeretünk. Minden ember mindenkit másként szeret. Szeretet az anyához, az apához, a testvérhez, a pajtáshoz, a munkatárshoz, a baráthoz, ahhoz, akihez a szerelem vonzza. Másként szeretjük a kutyát, az őzet, másként a kalitkába zárt kanárit. Más szeretet vonz a fák felé, kertünk rózsáihoz, a vázánk vágott virágaihoz. Ahány tárgy az életünkben, annyiféle szeretet.

A csillagok sem közömbösek. A Nap, a Hold. A többi égitest. Nemcsak az értelem kutat soha nem ismert, még csak nem is sejtett valakik után, hanem a szeretet „mindenkit birtokolni” akarása nyomoz az űrben más élőlények után, akiket majd szerethet. A szeretet kitárulása, karjainak végtelen-be nyúlása él mindenkiben.

Teljességre mozdul szívedben is a szeretet. A szeretet boldogságéhség benned. És az örömök forrása. Aki szeret, örül. Akit szeretnek, örül. Az öröm édesanyja a szeretet.

Szeretet. Nem lenne szabad róla írni, szólni. Hisz olyan természetes, mint az élet. Ám magad is tudod, két szemünk látását úgy megszoktuk, hogy nem is örülünk neki. Így, ha ma szeretünk, szerethetünk és szeretnek, megszokottnak vesszük, és elfelejtünk örülni. Pedig a szeretet új örömet szül.

Hát szeress!

Szeress, szeress, szeress!

Az lehet, hogy nem szeretnek. Elbírod viselni. De az már elviselhetetlen lenne, és megtiltani sem lehet, hogy ne szeress.

Szeress! Az öröm a szeretet minden pillanatában a tied.

/ részletek az „Örülj velem! Lírai sorok az örömről” című könyvből /

Szíveket gyűjtök

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

/ Mácz István /