Marcus Aurelius bejegyzései



2008. január 29., kedd


„Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”

/ Marcus Aurelius - Rossz érzések ellenszere /


2007. szeptember 2., vasárnap

„Az emberek alig tudják, mit jelentenek ezek a szavak: test, lélek, értelem. A test érez, a lélek lát, az értelem gondolkodik. De a jó embernek van meg néhány roppant tulajdona: a szelíd nyugalom, az illendő alázat, a derű és az igazságos cselekedet. Érez, ha érezni, és lát, ha látni kell, gondolkodik, ha értelmét teszi próbára az élet, de bölcs megnyugvással fogadja, ami a sors rendeléséből neki jutott. Semmi nem nyugtalanítja, beszédében igazmondó, cselekedeteiben igazságos. Mikor a világ félreérti, ő akkor is derűsen él, nem neheztel senkire, és nem tér le arról az ösvényről, amely az élet céljához, az igazi boldogsághoz vezet… Mint ahogy az orvosok kéznél tartják a műtéthez szükséges eszközeiket, úgy te is mindig tartsd kezed ügyében isteni és emberi tulajdonságaidat. Mindenben - még a legcsekélyebb dologban is - úgy járj el, hogy ne feledd: a kettő kapcsolatban áll egymással. Mert semmi emberi dolgot nem intézhetsz el jól, hogy ne hivatkoznál az istenire. Ugyanez áll meg - fordítva is… Szeretnéd megtalálni a boldogságot? Ha követed a józan ész szabályait, ha buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem téved el tekinteted, ha nem nézel maszkok után, és cselekedeteid összhangban állnak a természettel, ha minden szavad a hősi időket felidéző igazság jegyében születik, ha semmit sem vársz, és semmitől nem remegsz, ha megőrzöd lelked és szellemed tisztaságát - akkor biztos lehetsz benne, megtalálod, amire annyira áhítottál: a boldogságot. Ebben senki meg nem akadályozhat.”

/ Marcus Aurelius /