"Minden, ami megvalósul, vagy ahogy mondjuk: „létrejön", magán viseli a múlandóság savanyú izzadtságszagát."

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Aki szárnyatlanul él a viharos, ködszürke Időben, nem tehet mást, mint vár - várja a jobb világot, s a partot.
Így élünk.
Jó azoknak, akik várni tudnak még - mert sokan már nem is várnak, egyáltalán.
És azoknak, jaj!
Ez a várakozás nem vallásos, hanem örök emberi tulajdonság. Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk. Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is. És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.
Arccal a jövőnk felé nézünk, és bízunk benne - ha tudunk még bizakodni! -, hogy hátha ott... ott talán jobb lesz.
Elvesztettük a bentet, a szívünk boldog közepét - azóta csakis kívülre és előre tudunk nézni.
A Most sohasem igazán jó, csak a Lesz.
Talán..."

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Ha valaki jól tud várni a megvalósulásra - öröm.
Amilyen pokol a türelmetlen, kétségbeesett, rossz várakozás, a „mi lesz már, nem bírom tovább!", olyan öröm, ha az ember művészien tud várakozni.
Várni egy barátomat vagy a szerelmemet: öröm.
„Ha például délután négykor érkezel majd — mondja a róka A kis hercegnek -, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom megtudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... "
Szép gondolat - de mi van másnap, ha az illető ott marad?
Mondjuk beköltözik hozzád, és még mindig ott van.
Te pedig már mennél.
Ő meg ott van. Várja a reggelijét.
Mi van a mézeshetek után? Amikor lecsillapodott a láz, s elhangzik az első mondat: „Már megint lehamuztad a szőnyeget?!"
Sőt, mi van egy szerelmes, lázas ölelkezés után?
Reggel belenézel a tükörbe, hajad borzas, szemed kissé bedagadt; fogkrémet nyomsz a kefére, s fogat mosol. Nézted már ilyenkor az arcodat? A szemedet, nézted már? Láttad, ki néz vissza rád?
Nem lehet „díszbe öltözött" szívvel élni.
Pedig az lenne az igazi.
De nem lehet.
Mert aki csak a másiknak öltözteti fel a szívét, az függ a másiktól. És függ a száguldó, mindent átváltoztató időtől is.

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Mert ez egyáltalán nem volt kellemes.
Az eleje igen - az még bizsergető.
Jólesően izgalmas; de jó lesz!
Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része.
Milyen lesz?... Hogyan lesz?
Néha megálmodjuk!... Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe...
Várakozni egy ideig jó.
De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem.
Ha például a fenti mondatot így írom: „Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik „várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen.
Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el!
Soha.
Az ígéret nem teljesedik be."

/ Müller Péter: Gondviselés /

"(...) egy romlott világban az ember a saját szívén kívül nem követhet senkit! Se az apját, se az anyját, se a hatalmat, sem a társadalmi törvényeket, sem a neveltetését, sem az iskoláit, de még a gyóntató papját sem, semmiféle ideológiát, elvárást, politikát, morált - csakis a saját lelkiismeretét!
Saját szívünkön kívül minden jó tanács, elv és parancs megvizsgálandó! Különben mi is bagollyá válunk, és huhogunk!"

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Mennyire ismerjük a jövőnket? S főleg, hogy mennyire formáljuk mi magunk, s mennyire alakítják a külső körülmények életünk eseményeit.
Mi az, amit hoztunk magunkkal, s mi az, amit varázshatalmunkkal mi magunk idézünk meg?
Meddig van eltervelve a sorsunk?
És mennyire ronthatjuk el az életünket?"

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Gyöngyhalászok, akik nemcsak magáért a gyöngyért ugranak a mélybe, hanem azért is, hogy másoknak felmutassák: nézd, milyen szép igazságot találtunk!
De vajon érték lenne-e a gyöngy, ha valakinek a markában maradna?"

/ Müller Péter: Gondviselés /

"Meddig lehet hinni? (…)
Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét?
És végül a legfontosabb:
Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit?
Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha!
Mikor derül ki, hogy a vágyad - bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte - nem teljesül?
Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül?
Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl - vesztettél."

/ Müller Péter: Gondviselés /

"A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja:

ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk."

/ Müller Péter /

"Mást teszünk, mint amit mondunk, mást mondunk, mint amit gondolunk, és mást érzünk, mint amit józan eszünkkel tudunk... És hogy ezek a lelki rétegek szétcsúsztak bennünk, mint egy vulkán fölött a talaj, arról fogalmunk sincs."

/ Müller Péter /

„Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre.

Amíg éljük, azt hisszük, természetes...

Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk.

Utólag.

De akkor már késő.”

/ Müller Péter: Varázskő /

„A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.”

/ Müller Péter /

„Figyeld meg, minden érzelmi kapcsolat megszűnése a halálélményhez hasonló.
Nem azt éljük meg, hogy kiléptünk egy ismerős sugárzás hatókörzetéből, hanem hogy az egész megszűnt örökre.
Nincs adás, nincs vétel többé.
Ez az érzelmi szeretet nagy tragédiája.
Ha nem érinthetem, ha nem érezhetem -, akkor nincs is.
Elment, elutazott, meghalt.”

/ Müller Péter /

„Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.”

/ Müller Péter /

„Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először, mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait. Ha a szíved gyorsabban ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni. És ha valamitől félsz, én is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.”

/ Müller Péter: Szeretetkönyv /