Pálnagy László bejegyzései



2009. január 10., szombat

Magányból és könnyből, láncot fon a Bú...
Hű szolgája, a Mélységnyi Bánat, lassan
nekem ront, s letarol.
Könnyű a dolga. Hagyom magam.
Súlyos a béklyóm... ami sárba ragaszt.
Fekete köd borul körém: Rád emlékszem.
S mint álmos méz-pók tapadós csápjai,
Kinyúlnak felém kín-szavaid...
Iszapos csillaggá csordulva üzenik:
Hogy... nem szeretsz... Kedvesem.

/ Pálnagy László /


2008. november 23., vasárnap


„Sírj, csak sírj, hogy zokogás zuhatag mossa ma tisztára a lélek foltos fodrait.”

/ Pálnagy László /


2008. szeptember 27., szombat

 

„S ha mozdul valaki, és elindul felém? Kérges szívvel, bánatos testtartással ajtót nyitok a rém vaskos falon. Félreállok. Hogy jöjjön, engedem. Hagyom. Feladom falaim. Feladom énem. Közben szenvedek, mert ismerem a távozás kesernyés ízét. A meg nem értés fertelmes bű­zét. A felejtés kínpadját.”

/ Pálnagy László /


2008. augusztus 19., kedd

 

Vasmarok szakít.
Rózsát, egy párat.
Szívembe tövist szúr.
Ezret vagy százat.
Fájdalmat tálal szerelem szakácsa,
ezredév távlatból múlik a hatása.

(...)

Vakítson végleg a feledés köde...
Ernyesszen vitorlát szerelem szele...

/ Pálnagy László /