"Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek."

/ Paulo Coelho A portobelloi boszorkány /

"Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el."

/ Paulo Coelho /

„Az vagy, akinek hiszed magad.
Ne ismételgesd folyton, amit a „pozitív gondolkodás” hívei sulykolnak, hogy „igen, szeretnek, igen erős vagyok, igen, meg tudom csinálni”. Nem kell mondogatnod, hiszen ezt már tudod. És ha kétségeid támadnak – márpedig ez a fejlődésnek ebben a szakaszában ez gyakran megesik – csak tedd azt, amit mondtam. Ahelyett, hogy megpróbálnád bebizonyítani, hogy jobb vagy, mint gondolod, egyszerűen nevess. Nevess az aggodalmaidon, a bizonytalanságaidon. Nézd humorral a gyötrelmeidet. Kezdetben nehéz lesz, de lassanként hozzászoksz.
Most menj vissza azokhoz az emberekhez, akik azt gondolják rólad, hogy mindent tudsz. Győzd meg őket arról, hogy igazuk van – hiszen mindnyannyian tudunk mindent, csak az a kérdés, hogy elhisszük-e.”

/ Paulo Coelho: A portobellói boszorkány /

„…mert az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat hozzam ki magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig
csalódás…”

/ Paulo Coelho /

„A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.”

/ Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam /

„Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyőzted. (...) Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják, hogy erős vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani.”

/ Paulo Coelho /

„Ahelyett, hogy vennék neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája, amit szabad és hirtelen támadt elhatározásomban adtam neki.”

/ Paulo Coelho: Tizenegy perc /

„A korlátozó tényező: mindannyiunk életében van egy esemény, ami felelőssé tehető azért, hogy megálltunk a fejlődésben. Egy trauma, egy különösen fájdalmas vereség, egy szerelmi csalódás, vagy akár egy győzelem, amit nem tudtunk megfelelően feldolgozni. Ez az esemény gyávává tesz, és nem tudunk továbblépni.”

/ Paulo Coelho: A Zahír /

„Fontos, hogy bizonyos dolgokat hagyjunk elmenni. Elszakadni. Megszabadulni. Az embereknek meg kell érteniük, hogy senki sem játszik cinkelt lapokkal, egyszer nyerünk, másszor veszítünk. Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észrevegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet, hogy megértsék a szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, nem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.”

/ Paulo Coelho: A Zahir /

„A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.”

/ Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony /

Paulo Coelho: A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől:

· Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor.

  És ezért meg kell bocsátanod neki.
· Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
· Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. 
· Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
· Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
· Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve  a következményekkel.
· Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.
· Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.
· Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
· Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.
· Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
· Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
· Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.
· Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele, tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.
· Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.
· A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.
· Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.
· Egyetlen perc kell, hogy megsértsünk valakit, egy óra, hogy megkedveljen minket, egy nap, hogy megszeressük, de egy egész élet, hogy elfelejtsük.
· Ne a külsőségekre adj, becsapnak.
· Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!
· Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.
· Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
· Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.
· Képzeld magad mindig a másik helyébe. Ha szűkösen érzed magad a bőrében, valószínűleg neki is szűk. A legboldogabb embereknek nem szükségszerűen van mindenből a legjobb: csak mindenből a legjobbat hozzák ki, amivel életük során találkoznak.
· A boldogság csalóka azoknak, akik sírnak, azoknak, akik fájdalmat okoznak, azoknak, akik már megélték. Csak így lehet igazán megbecsülni az embereket, akik életünk részei voltak.
· A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.
· A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.
· Amikor megszülettél, sírtál, és mindenki körülötted mosolygott.
· Éld úgy az életed, hogy mikor meghalsz, te legyél az egyetlen, aki mosolyog, és mindenki körülötted sírjon.

 

Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam

„… mindannyian mondtunk már zokogva ilyesmit: "nem éri meg, hogy ennyit szenvedjek ezért a szerelemért/barátságért." Szenvedünk, mert úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk. Szenvedünk, mert nem ismerik fel a szeretetünk súlyát. Szenvedünk, mert nem tudjuk a másikkal elfogadtatni a szabályainkat. Mindig találunk valamit, ami miatt szenvedhetünk, holott valójában nincs okunk a szenvedni: mert a szeretetben rejlik a növekedésünk magva. Aki szeret, az legyőzi az egész világot, és nem fél, hogy elveszít valamit. Az igazi szeretet a teljes odaadás aktusa.”

***

„Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.”

„És a Szeretetnek nincsenek szabályai. Megpróbálhatunk előírásokat követni, uralkodni az érzéseinken, megpróbálhatjuk előre eltervezni a cselekedeteinket - de ostobák vagyunk, ha így cselekszünk. Úgyis a szív dönt, és csakis az ő döntése számít.”

***

„Thomas Merton mondta: A lelki élet voltaképpen maga a szeretet. Nem azért szeretünk, mert jót akarunk cselekedni, segíteni akarunk, vagy meg akarunk védelmezni valakit. Ha így volna, egyszerű tárgynak tekintetnénk a másik embert, magunkat pedig nagylelkűnek és bölcsnek tartanánk. Ennek semmi köze nincs a szeretethez. Szeretni annyi, mint közösséget vállalni a másikkal és meglátni benne az isteni szikrát.”

***

„Kockáztatnunk kell - mondta. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette.”

***

„Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg.”

„Néha mindannyiunkat hatalmába kerít valami megmagyarázhatatlan szomorúság, amin sehogy sem tudunk úrrá lenni - mondta. - Rádöbbenünk, hogy elmúlt a mágikus pillanat, anélkül, hogy csináltunk volna valamit, s az élet többé nem fedi fel előttünk csodáit.”

„Mert a valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény - bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.”

***

„Ha el tudnám engedni magam teljesen, még ha csak egyetlen hétvégére is, egészen más íze lenne az esőnek, ami az arcomba esik.”

„Az ő félelmeit nem ismerem, de a magaméit igen. És nem kellenek új félelmek, elég az, ami van.”

„Nagy árat kell fizetnem azért a kevésért, amim van. Annyi mindenről le kellett mondanom, amit szerettem volna, annyi útról le kellett térnem, amin tovább mehettem volna! Föláldoztam az álmaimat egy fontosabb álomért: a lelki békémért. Nem akarom elveszíteni ezt a békét.” 

***

„Csodálom a küzdelmet, amit a szíved ellen folytatsz" - mondta az étteremben. De nagyon téved. Ezt a küzdelmet már régen befejeztem. Már régen legyőztem a szívemet. És nem fogok beleszeretni az elérhetetlenbe.”

***

„A Másik az az ember, akivé neveltek, de aki mégsem én vagyok. A Másik az az ember, aki azt hiszi, hogy mindenkinek kötelessége az egész életét arra áldozni, hogy pénzt gyűjtsön, nehogy öregkorára éheznie kelljen. Addig gyűjtöget, addig tervezget, míg végül egyszer csak azt veszi észre, hogy nemsokára meghal, pedig nem is élt. De akkor már késő.”

***

„Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb,  ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk, miért harcoltunk.”

***

„De az is igaz, hogy miközben mesélt, mintha csak magamat láttam volna: a félelmeimet, a bizonytalanságomat, azt, hogy nem merem beleélni magam semmibe, ami jó - mert mi van, ha holnap vége lesz, és szenvedni fogok.”

***

„Elképzeltem, milyen jó lenne így élni. Milyen jó lenne vidámnak, kíváncsinak, boldognak lenni. Minden pillanatot mélyen átélni, magamba inni az életet. Újra hinni az álmokban. Tudni harcolni azért, amit el akarok érni.”

***

„Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy engem is magával ragadjon a zene, s megszabadítson a félelemtől és bűntudattól, s mindig emlékeztessen arra, hogy sokkal jobb vagyok, mint hiszem, sokkal erősebb vagyok, mint gondolnám.”

***

„A férfiaknak mindig mindenre megvan az okuk. - felelte a Másik. De a vége akkor is az, hogy otthagynak bennünket.”

„Azt hiszem, hogy a szerelem is akkor mutatkozik meg, ha bátran harcolunk érte. S ha elég bátrak voltunk, és megtaláltuk, végül még több szerelmet vonzunk magunkhoz. Ha egy valaki minket akar, mindenki minket akar. Ha azonban magányosak vagyunk, még magányosabbak leszünk. Furcsa az élet.”

***

„Ez azonban azt is jelenti, hogy ha belátjuk, hogy Isten boldogságra teremtett minket, akkor el kell fogadnunk, hogy ha szomorúak vagyunk, azt csak magunknak köszönhetjük.”

***

„-Látod ezeket a hegyeket körülöttünk? - kérdezte. - Ők nem imádkoznak, ők maguk az Isten imái. Mert megtalálták a helyüket a világban, és ott is maradnak. Már itt voltak, mielőtt az ember fölnézett az égre, meghallotta a mennydörgést, és feltette a kérdést, hogy ki teremtette mindezt. Megszületünk, szenvedünk, meghalunk, de ezek a hegyek még mindig itt lesznek. Eljön a pillanat, amikor majd el kell gondolkodnunk azon, hogy megéri-e ennyit erőlködni. Miért ne lehetnénk mi is olyanok, mint ezek a hegyek: bölcsek, maradiak, helyhez kötöttek? Minek kockáztatni? Mi értelme megváltoztatni néhány tucat embert - akik rögtön el is felejtik, mit tanítottunk nekik, és új kalandok után néznek?”

***

„De az, hogy beléptünk abba a templomba, tényleg egy jel volt. Annak a jele, hogy a történetek vége mindig szomorú.”

***

„Vannak olyan pillanatok, amikor igenis kockáztatnunk kell, őrült lépéseket kell tennünk.”

***

„Aki szeret, annak egyformán képesnek kell lennie elveszítenie és megtalálnia önmagát."

„A szerelem tele van csapdákkal. Eleinte, amikor ki akar bontakozni, elvakít a fénye és nem engedi, hogy észrevegyük az árnyékokat, amelyeket pedig éppen ez a fény idéz elő.”

***

„Vannak emberek, akik egész életükben veszekednek valakivel, veszekednek önmagukkal, veszekednek az élettel. Az ilyenek élete egyfajta színdarab, amelynek ők írják a szövegkönyvét, méghozzá a saját kudarcaik alapján.
De legrosszabb az, hogy ezeket a színdarabokat nem lehet egyedül előadni. Így aztán más szereplőket is be kell vonniuk a játékba.
Ők állandóan az élet igazságtalanságáról panaszkodnak és azt kívánják tőlünk, hogy helyeseljünk, tanácsokat adjunk és egyáltalán: vegyünk részt a színjátékukban.
Vigyázz, ebből a játékból csak vesztesként lehet kikerülni.”

***

„A szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket.”

***

„Csak az képes boldogságot hirdetni, aki maga is boldog.”

***

„Egy kettéhasadt birodalom nem képes megvédeni magát a támadásoktól. Egy kettéhasadt ember nem képes méltósággal szembenézni az élettel.”

***

„Ha fájnia kell, akkor most fájjon. Mert előttem áll az egész élet és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk, hogy döntsünk.”

***

„Évekig harcoltam a saját szívem ellen, mert féltem a bánattól, a csalódástól és a szenvedéstől. Mindig tudtam, hogy az igazi szerelem mindezek fölött áll és hogy még meghalni is jobb, mint szerelem nélkül élni. Ha csupa szenvedés és csalódás és magány az ára, akkor is megéri szerelmesnek lenni.”

***

„A szerelmet csak akkor találjuk meg, amikor szeretünk.”

***

„A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban, amint elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is. Megmagyarázhatatlan félelem ez, nem is érdemes megpróbálni szavakba önteni. Talán attól félünk, hogy a másik megvet, hogy visszautasít, hogy megtörik a varázs. Lehet, hogy nevetségesen hangzik, de így van. Ezért jobb, ha a szerelem nem kérdez, hanem cselekszik. Kockáztatni kell.”

„De hiszem, hogy Isten az ő végtelen bölcsességében a poklot a paradicsom közepében rejtette el. Mégpedig azért, hogy kénytelenek legyünk mindig résen lenni.”

***

„Várni. Ez volt az első lecke, amit megtanultam a szerelemről. A nap iszonyú lassan vánszorog, ezer tervet szősz, előre elképzeled az összes lehetséges párbeszédet, különböző fogadalmakat teszel, megígéred magadnak, hogy megváltozol, miközben egyre csak várod és várod, epedve és nyugtalanul, míg meg nem érkezik.
Akkor aztán már nem is tudod, mit mondjál. Az órákig tartó várakozás feszültté tett, a feszültség félelemmé alakult, a félelem pedig meggátolja, hogy kimutasd az érzelmeidet.”

***

„Aki képes uralkodni a testén, az a lelkén is képes.”

***

„Kövesd az álmaidat, változtasd meg az életed és lépj rá Isten ösvényére. Tégy csodákat, gyógyíts, prófétálj. Hallgass az őrangyalodra. Változz meg. Legyél harcos, és harcolj boldogan.”

***

„Az átalakulás pillanataiban születnek a mártírok. Ahhoz, hogy az emberek követhessék az álmaikat, másoknak föl kell áldozniuk magukat. El kell viselniük, hogy nevetségessé válnak, üldözik őket, és nem hisznek nekik.” 

***

„Micsoda időpocsékolás volt egy helyben vesztegelni és mindenáron azon igyekezni, hogy gyökeret eresszek olyan talajban, amelyben már nem nő semmi.”

***

„Egy fiú és egy lány őrülten egymásba szeretett" - hallottam anya hangját álom és önkívület határán. "Elhatározták, hogy eljegyzik egymást. A jegyesek mindig megajándékozzák egymást, de a fiú szegény volt: minden vagyona az az óra volt, amit a nagyapjától örökölt. Kedvesének szép hajára gondolt, és elhatározta, hogy eladja az órát, hogy az árából vehessen egy szép ezüst hajcsatot. A lánynak se volt pénze ajándékra. Elment tehát a falu legnagyobb kereskedőjéhez, és eladta a haját. Az árából pedig vett egy aranyláncot kedvese órájára. Amikor találkoztak, az eljegyzés napján, a lány odaadta a fiúnak a láncot az órára, amit az eladott, a fiú pedig odaadta a lánynak a hajcsatot, amit már nem volt hova tűzni.”  

***

„Azon az éjszakán lefeküdtem a fagyos földre, és rögtön elkábított a hideg. Egy pillanatra átvillant az agyamon a gondolat, hogy meg is halhatok, ha nem szerzek valami meleg ruhát - de kit érdekel? Minden, ami fontos volt az életemben, egy hét alatt történt velem - és egy perc alatt szertefoszlott, még arra se volt időm, hogy megszólaljak.A testem remegni kezdett a hidegtől, de nem törődtem vele. Majd csak abbahagyja - ha már minden energiáját elpazarolta arra, hogy felmelegedjen. Akkor végre megpihenhet. És magához ölel a halál. Több mint egy óráig remegtem. És akkor rám köszöntött a mélységes nyugalom. Mielőtt végleg lehunytam a szemem, anyám hangját hallottam. Egy történetet mesélt, amit gyerekkoromban többször is elmondott, csakhogy akkor még nem is sejtettem, hogy rólam szól.”

***

„Soha nem ítélhetjük meg mások életét. Mindenki csak a maga fájdalmait és lemondásait ismeri. Lehet, hogy úgy érzed, jó úton jársz, de soha ne gondold, hogy ez az egyetlen helyes út.
Jézus mondta: Atyám házában sok lakás van. A képesség Isten adománya. De nem vagyunk kevésbé értékesek akkor sem, ha egyszerű, emberhez méltó életet élünk, szeretjük felebarátainkat és szorgalmasan dolgozunk. Máriának volt egy földi jegyese, aki a névtelen munka értékét szimbolizálja. S bár háttérbe szorult, mégiscsak ő szerzett élelmet és tetőt családja feje fölé. Nélküle sem a felesége, sem a fia nem teljesíthette volna a feladatát. Az ő munkája ugyanolyan fontos.”

Paulo Coelho: Az alkimista (részletek)

„Én vagyok Sálem királya - mondta az öreg.

- Hogy lehet az, hogy egy király beszélget egy pásztorral - kérdezte a szégyenkező és megdöbbent Santiago.

- Több okból. De, mondjuk, a legfontosabb, hogy te képes vagy beteljesíteni a Személyes Történetedet.

A pásztorfiú nem tudta, mi az a Személyes Történet.

- Az, amit mindig is csinálni akartál. Fiatalkorában mindenki tudja, mi a Személyes Története. Akkor minden világos és lehetséges, s az emberek nem félnek attól, hogy álmodjanak, és akarják mindazt, amit az életben szívesen csinálnának. Ahogy azonban telik az idő, valamiféle titokzatos erő igyekszik bebizonyítani, hogy a Személyes Történetet megvalósítani nem lehet.

Az öregember beszéde nem volt túl világos a pásztorfiú számára. De meg akarta tudni, mi az a "titokzatos erő". A kereskedő lánya tátott szájjal fogja hallgatni, ha majd elmeséli neki.

- Ezek olyan erők, amelyek rossznak tűnnek, de valójában megtanítanak arra, hogyan valósítsd meg Személyes Történetedet. Fölkészítik a lelkedet és az akaratodat, mivel ezen a bolygón egyetlen nagy igazság létezik: legyél akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Az a te küldetésed a földön.

- Akkor is, ha csak járni akarom a világot? Vagy elvenni a kelmekereskedő lányát?

- Vagy kincset keresni. A Világlélek az emberek öröméből táplálkozik. Vagy a bánatból, az irigységből és a féltékenységből. Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse a Személyes Történetét. Minden egy. És ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad.”

***

„Szűz Mária a kisded Jézussal a karján úgy döntött, leszáll a földre, és meglátogat egy kolostort. A büszke atyák rendre beálltak a sorba, és egytől egyig a Szűz elébe járultak, hogy tiszteletüket tegyék. Az egyik gyönyörű költeményeket szavalt, egy másik a Bibliához készített miniatúráit mutatta, egy harmadik pedig kívülről tudta az összes szent nevét. A sok szerzetes egymás után tette hódolatát Szűz Máriának és a Kisdednek.

A sor végén a kolostor legegyszerűbb embere állt, akinek soha nem sikerült megértenie a kor tudós szövegeit. Szülei tanulatlan emberek voltak, akik egy környékbeli öreg cirkuszban dolgoztak, és egyetlen dologra tanították meg őt: labdácskákat dobálni a levegőbe, és egyéb tárgyakkal zsonglőrködni.

Amikor ő került volna sorra, a többi atya be akarta fejezni a tiszteletadást, mondván, az egykori mutatványosnak úgysincs semmi fontos mondanivalója, és még rossz fényt vethet a kolostorra. Ő azonban ugyanúgy teljes szívéből vágyott arra, hogy adhasson magából valamit Jézusnak és Szűz Máriának.

Érezte szerzetestársainak megvető tekintetét, szégyenkezve elővett néhány narancsot a zsebéből, és elkezdte őket a levegőbe dobálni. Ez volt az egyetlen dolog, amihez értett.

Ebben a pillanatban földerült a kisded Jézus arca, és tapsolni kezdett Szűz Mária ölében. A Szűz így végül feléje nyújtotta ki a kezét, és a szerzetes rövid időre a karjára vehette a gyermeket."

A fiatalember így járkált föl-le a palota lépcsőin, és szemét le sem vette a kiskanálról. Két óra múltán visszaért a Bölcshöz.

,,Nos hát - kérdezte a Bölcs -, láttad a perzsaszőnyegeket az ebédlőmben? Láttad a kertemet, amelyet a kertészem tíz éven át épített?  Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtáramban?''

A fiatalember szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott. ,,Akkor menj vissza, és nézd meg világom csodáit - mondta a Bölcs. - Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a házát nem ismered.''

A fiatalember már nyugodtabban fogta meg a kiskanalat, és ismét sétára indult a palotában, ezúttal megfigyelve minden művészi alkotást a mennyezeten és a falakon. Látta a kerteket, körös-körül a hegyeket, a gyönyörűséges virágokat, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a műalkotásokat méltó módon elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz, részletesen beszámolt neki mindenről, amit látott.

,,De hol van a rád bízott két csepp olaj?'' - kérdezte a Bölcs.

A fiatalember rápillantott a kanálra, és látta, hogy az olajat kilöttyintette.

,,Nos, ez az egyetlen tanács, amelyet adhatok neked - mondta a Bölcsek Bölcse. 

- A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.”   

- Ne mondj semmit – szakította félbe Fátima. - Az ember azért szeret, mert szeret. Nem kell hozzá semmi indok.”

"A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz. Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját. És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért." / Paolo Coelho /