"A szeretet annak a megélése, hogy valami igencsak fontos az ember lelki egyensúlya, kielégülése, önértékelése, biztonsága szempontjából. A félelem pedig abból a felismerésből fakad, hogy a fontos kapcsolat nem abszolút, hanem bizonyos feltételek betartásához kötött, tehát adott esetben elveszíthető."

/ Popper Péter /

"A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! – mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki.
Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak.
Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre."

/ Popper Péter - Lélekrágcsálók /

"Ne menj a romok közé! Ne töprengj azon, hogy alakíthattad volna-e másképp a múltadat. Legfőbb lelki erőd csak a megtörténtek vállalása lehet. Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél, az a törvényed. Ezért űzz messze magadtól minden megbánást, bűntudatot, lelkiismeret-furdalást, minden olyan belső történést, szégyent, ami megaláz. "

/ Popper Péter /

1. Az emberiség története egy testvérgyilkossággal kezdődik. Káin megöli Ábelt, mert Isten visszautasította az ő áldozatát, csak Ábelét fogadta el. A Biblia mintha arra figyelmeztetne, hogy az ember életében a lehető legnagyobb sérelem a visszautasítás. Mert minden visszautasítás egyben ítéletet is hordoz: nem vagy méltó rá, nem vagy méltó hozzám, nem kellesz, nem felelsz meg, vannak jobbak nálad stb. S ha ez a visszautasítás, a szenvedélynek, a rajongásnak, vagy akár csak az ösztönök által felkorbácsolt vágynak szól – a sérelem megsokszorozódik, és elviselhetetlen erősségű indulattá duzzadhat. Ezért, aki szerelmet utasít el, nagy szenvedésnek teszi ki a másikat, és veszélyes tűzzel játszik.

2. Az évezredes bölcsesség azt mondja: Az ezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik. A tízemeletes házat is egy sor téglából kezdik felépíteni. Tehát sose játsszunk egy másik ember szenvedélyével. Az első lépést nem szabad megtenni. Az első sor téglát nem szabad lerakni. Akkor még egy kis seb, egy kis fájdalom árán minden megoldható. De ha ezt nem vállaljuk, mert gyávák vagyunk, álságosan kíméletesek, lusták, az „időre bízzuk” életünk kellemetlenségeinek elintézését, vagyis sodródni kezdünk, akkor kiderülhet, hogy az idő nem old meg helyettünk semmit sem, hanem nagy tragédiák felé sodor.

3. Azt gondolom, hogy az ember öngerjesztő lény. Nagyon ritkán fordul elő – s legtöbbször csak a lektűrökben – a meglátni és megszeretni egy pillanat alatt. A gyatra szerzők ezt úgy szokták kifejezni, hogy „mintha villámcsapás futott volna át mindkettejükön.” Szép lenne, de legtöbbször nem igaz. Hanem az történik, hogy az ember vágyódni kezd a szerelemre. S szinte „kinyitja magát” egy remélt szenvedély előtt. Ezért a híres magyar író, Füst Milán egy apróhirdetést szeretett volna feladni: „Meglévő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!”

4. Egy öreg pszichológus – akit leggyakrabban mégis csak szerelmi csalódások, kapcsolatok válsága miatt keresnek fel – hajlamos úgy vélekedni, hogy a szerelmeseknek legtöbbször fogalmuk sincs arról, kit szeretnek. Mert először is vágynak a szerelemre, s ha végre felbukkan a várva várt dalia vagy tündér, rávetítik minden erotikus fantáziájukat, vágyképeiket, álmaikat az „igazi”-ról, és a saját képzeletük által kifestett képbe szeretnek bele. S hogy e fantáziakép mögött milyen a valódi ember, arról alig tudnak valamit. Ám ha eljönnek a csalódások drámai percei, akkor nem saját magukra haragszanak, hanem a partnerre: Miért nem vagy olyan, amilyennek elképzeltelek? Arról már nem is szólok, hogy a lángoló szerelem a grandiózus színjátékok ideje, mindenki a legjobb, a legszebb arcát mutatja. Mögötte rejtve marad a valódi jellem, a minden emberben meglévő torzulatok, sokszor nehezen elviselhető rigolyák, szokások.

Szégyenkezve vallom be, hogy ezért én nem vagyok lelkes híve az úgynevezett szerelmi házasságoknak. A kölcsönös rokonszenv, a barátság, sőt még az érdek által vezérelt kapcsolatokban is több a reális emberismeret.

5. A szerelem vidéke különben is tele van önbecsapásokkal. Félezer évvel ezelőtt egy angol drámaíró megírta egy valódi szerelem történetét. S az emberek ma is beülnek a színházba, és bámulják Rómeó és Júlia sorsának alakulását. Szerelem tehát létezik, de elég ritka jelenség, Viszont manapság valaki kitalálta, hogy tisztességes férfi, erkölcsös nő csak szerelemből fekszik le választottjával. Nosza, akkor mindent ki kell nevezni szerelemnek: minden tetszést, megkívánást, vonzódást, flörtöt, szexuális izgalmat. Mi értelme van ennek?

6. A szerelem lopakodó gyilkosa a lustaság. Amikor a megszerzett boldogság biztonsága elkezdi rongálni a hétköznapokat. Amikor már lusták vagyunk udvarolni, csábítani, kívánatossá tenni magunkat – a mosakodást, a fogmosást, a fésülködést, a kölni használatát és a vonzó ruhát, pizsamát is beleértve. Minek? Hiszen már a miénk. Csakhogy ezzel kondul meg a halálharang egy férfi-női kapcsolat felett. Mert a szívünkbe kellene felírni csupa nagybetűvel: AZ EMBER NEM TULAJDON!

7. Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság. Ám mindez nem állapot, hanem rövid időre felvillanó szenzáció. S ha elmúlt? Akkor megjátsszuk magunkat? Vagy új élmények után nézünk? Hiszen megszoktuk, hogy szinte „jár nekünk” ez a szélsőséges érzelmi-indulati állapot. Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át. Előfordul. De legtöbbször közöny, undorodás, gyűlölködés lesz belőle, amint ezt a válóperek meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek, a vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.

Mi hát a teendő? A legfontosabb, hogy soha ne hallgasson senki az ilyen mániásan igazat mondó öreg „szakemberre”, amilyen én vagyok. Soha senki ne hallgasson senkire – se szülőre, se barátra –, aki károg, óv, figyelmeztet, amikor ő szárnyalni akar az ég és a nap felé, hogy utolérje a boldogság kék madarát. Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás. A szenvedély mindig erősebb az okos szónál. Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan. Néha hagyja magát megfogni, néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára, s különben sem létezik.

Mert még el kell mondanom egy szomorú hírt. Az ”Igazi” sem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne „igazi”. De ehhez nagyon sok türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges, ám végül kialakulhat egy olyan viszony, melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott, vagyis igazivá vált.

/ Popper Péter: 7 undok megjegyzés a szerelem kínjairól /

„Elemi iskolában a hittanórán megpróbálták nekünk elmagyarázni, hogy mi a pesszimista, és mi az optimista. (…)
van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak.
Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy „úgy legyen”. És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen.
Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy „úgy legyen”. És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi.
Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem.
Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal.
Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”

/ Popper Péter /

„Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen. Franz Werfel híres regényében (amely A meg nem születettek csillaga címet viseli), olvasható ez a mondat, ami talán a legfontosabb: AZ, AMI VAGY, MÁR JUTALOM ÉS BÜNTETÉS AZÉRT, AMI VAGY.

/ Popper Péter: Egy illúzió halála /

„Senki sem kérheti számon tőlünk, hogy miért nem vagyunk olyanok, mint egy idealizált regényhős vagy egy angyal. De azt igen, hogy miért nem vagyunk önmagunk.”

Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében, nem lehetünk mindenki kedvelt "Benjáminja". Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell "nemet mondani". Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei. "Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!" - ez volt Marx egyik jelmondata.

/ Popper Péter: A belső utak könyve /

„Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét, melegét.”

Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is joga van mindenkinek ahhoz a gyengédséghez, csábításhoz, törődéshez, azokhoz a hangulatokhoz, amelyek az udvarlás idején természetesek voltak. Enélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem is a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség és a lustaság. Túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - mint a növény - arrafelé fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá.

/ Popper Péter: A belső utak könyve /

"A múlt már nincs. A jövő még nincs. Egyetlen valóság: a jelen."

Gondolkodásunk fegyelmezetlensége következtében rengeteg fölösleges energiát pazarolunk el azzal, hogy túl sokat időzünk a múlt és a jövő irrealitásában. Régi sérelmeinken rágódunk, vagy visszavágyódunk elmúlt állapotainkba; az elképzelt jövővel ijesztgetjük vagy vigasztaljuk magunkat. Eközben elsiklunk az aktuális valóság, a jelen felett, nem éljük át kellő mélységben és intenzitással. Ezért sokat tévedünk és mulasztunk. A jelenre kell elsősorban odafigyelni.

/ Popper Péter: A belső utak könyve /

„A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.”

/ Popper Péter /

"A hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik."

Filozófiai szempontból ismerjük az idő objektivitását. De életünknek van egy szubjektív időrendje is. A pszichológiai idő-élmény egyéni és sajátos. Mennyire aktuális lehet számunkra valami, ami tíz éve történt, és milyen közömbös egy tegnapi esemény. Milyen hosszú és unalmas lehet átélni eseménytelen nyári hónapokat. A napok végtelenül lassan vánszorognak. De visszatekintve egy röpke pillanatnak tűnik a nyár. Nem történt semmi, amit emlékezetünk megőrizhetett volna. Ám milyen gyorsan rohan el ugyanez az idő, ha eseményekkel zsúfolt. De visszapillantva rá végtelen hosszúságúnak érezzük, annyi minden történt. Így vagyunk az életünkkel is. Ezért kell bátran és kíváncsian élni. Nem szabad féltenünk magunkat az eseményektől, a megismerés kockázataitól. Mernünk kell élni és cselekedni a szívünk szerint: tartalmas és jó életünk lesz, bármeddig tartson is. A gyáva élet mindig rövid.

Kung-Fu-ce írja:
"Mikor húszéves voltam - sokat tanultam.
Mikor harmincéves voltam - már tudtam, mit akarok.
Mikor negyvenéves voltam - már szilárdan álltam.
Mikor ötvenéves voltam - már tudtam hallgatni.
S mikor hatvanéves lettem - már követhettem a szívemet, 
s a törvényt nem léptem át."
/ Popper Péter: A belső utak könyve /

„Egy emberért mindent vállalni kell. Egy helyzetért nem.” 

Amíg számunkra egy ember fontos - addig mindent vállalnunk kell érte, és megéri. Ez igazi vállalás. Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása: a lakás, a szociális és anyagi biztonság, a látszat, a környezet véleménye - akkor már megalkuvásról van szó. Ez is elvállalható, de csak őszintén, legalább önmagunk előtt. Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel: a gyerekek érdekével, erkölcsi aggályokkal, a kímélettel. Gyávaságunk az újrakezdésre, félelmünk a változásoktól és az egyedül maradástól, nehézzé teheti az együttélést, de fenntarthatja. Azonban hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot: biztosan összeomlik.  / Popper Péter: A belső utak könyve /

Popper Péter:

Fáj-e meghalni?  

( részlet ) 

Az újratestesülés 

„Az a felnőtt ember, aki el tudja viselni érzelmeinek sokféleségét és ellentmondásait.”

Az ember része a világnak, az egyetemes törvények rá is vonatkoznak. Az emberi pszichikumnak is alapvető mozgatóereje az ellentétek egysége és harca. Ennek konkrét megnyilvánulási formája, hogy lelkünkben ellentétes vágyak és igények, ellentétes érzelmek, ösztönök, ellentétes vélekedések élnek együtt. Biztonságot is akarunk, de a kaland szabadságát is. Őrizzük megszokott útjainkat, és változni is akarunk. Szeretünk valakit, de néha unjuk, vagy utáljuk; esetleg másvalakit is szeretünk. Mindezt bűntudat nélkül el kellene vállalni magunkban, és sértődés nélkül el kellene fogadni másoktól. A dolgunk nem az, hogy elhazudjuk, hanem hogy egyensúlyban tartsuk belső ellentmondásainkat.