Rainer Maria Rilke bejegyzései



2008. január 30., szerda

Rainer Maria Rilke: Szerelmes dal 

Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül. 

De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal. 


(Kosztolányi Dezső fordítása)



2007. december 16., vasárnap

Rainer Maria Rilke:

Ádvent

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,

miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

 


2007. július 11., szerda

Rainer Maria Rilke:

Szerelmes lány  

Ez ablakom itt. Lágyan
ébredtem és kevély
lengésbe vitt a vágyam
Hol életem s az ágyam
s hol kezdődik az éj? 

Úgy rémlik, ez a friss táj
én volnék, szerteszét;
áttetsző, mint a kristály,
mély, néma és setét. 

A csillag millióit
fognám magamba én;
oly nagy szívem s vívódik;
el is ereszteném  

Azt, kit szeretni kezdtem,
tartottam is talán.
A végzetem - keresztem -
oly furcsán néz ma rám. 

Mi is vagyok e dolgok
közt én bús elvesző,
mozgó akár a boldog
és illatos mező. 

Szó, mely kiált csodásan
s fél, hogy egy hang felel,
mert sorsom az, hogy másban
nyom nélkül vesszek el.


2007. május 18., péntek

„Szeretet ember és ember közt: ez talán a legnehezebb feladatunk, a végső, legnagyobb próbatétel, vizsga, munka, amelyre minden más munka csak előkészület. Ezért nem képesek a fiatalok, akik mindenben kezdők, a szerelemre sem: meg kell tanulniuk. Tanulniuk kell egész lényükből, teljes erejükből, magányos, szorongó, torkukban dobogó szívükre figyelve. A tanulóidő azonban mindig hosszú, lezárt időszakasz, és így szeretni - az messzire és mélyen az életbe nyúló magányt, fokozottabb és elmélyültebb egyedüllétet jelent arra nézve aki szeret. A szerelem eleinte egyáltalán nem feloldódás, odaadás és mással való egyesülés (mert miféle egyesülésre lenne képes, aki még tisztázatlan, kialakulatlan és rendezetlen), hanem magasztos alkalom az egyén számára, hogy érlelődjék, önmagában valamivé nőjön, világgá váljék, önálló, teljes világgá valaki más kedvéért - nagy és sokat kívánó igény vele szemben, valami kiválasztja, és nagyra hívja el. Az ifjú embereknek csakis ilyen értelemben, mint önmagukon végzendő munkát, lenne szabad a szerelmet felhasználniuk...”

/ Rainer Maria Rilke /


2007. május 3., csütörtök

Rainer Maria Rilke: Altató 

Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb? 

Hogy ne lesselek s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra,
és a szádra álmosan. 

Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfü hajt. 

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)