„Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.
Ami igazán jó, ami igazán nagy – ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.
A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.
Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát.
Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban – ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.”

/ Tatiosz /

„A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak.
Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket.
Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan.
Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod.
Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?"

/ Tatiosz /

„Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle.
Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.
A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk szent találkozás.
A kicsi magányos szívek olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak ragyogni. Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt. Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj. Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek.”

/ Tatiosz: Az Ezüstszál Tanítása /

Tatiosz: A szív meghasonlottjai  

Azokra gondolok, akik meghasonlottak, mert becsapták, megsértették, hátba támadták őket; és azokra, akik csaltak, sértegettek, rágalmaztak - és ettől meghasonlottak.Ember vagy, így bármi megtörténhet veled, amit ember elkövetni, vagy eltűrni képes. Amint a tisztaságnak van tudománya, úgy a romlásnak is van. A bölcs, higgadtan fogadja az élet dolgait, az emberi szív kegyetlenségét, a lélek hamisságát is.De mit jelent a szívnek ez a szó: hamisság? - Feltételezi a csalást, az álságot, a képmutatást. Legkézenfekvőbb kelléke: a hazugság, mely az ártatlannak tűnő nagyotmondástól, szándékos félrevezetésig töméntelen formát ismer.Ilyen kegyetlenül hat a sértés, a rágalom is: a kéretlen szókimondástól a becsület sárba tiprásáig. A szókimondásnak is vannak fokozatai. Bár tudjuk, nem minden szó mondható ki, legalábbis nem ott, nem azonnal és nem úgy. A kimondott szó, mérgezett nyílként hatol a másik szívébe, mikor célba talál. De miként a nyíl, úgy a szó is szélt téveszthet, a sértés pedig visszaszáll a sértőre, mert aki kapta, nem dédelgeti keblén, mint egy gyémánt nyakéket, hanem rögvest visszahajítja. Tudj bánni a hazugsággal, akkor majd tudsz bánni az emberekkel is.Tudd a sértést, a rágalmat a maga helyén látni: a nagy lélek nem háborog, nem gáncsol, a nyugalom szelíd derűje hatja át minden napjait.Ha lelked nyugalmat áhít, add meg neki: a dolgokat, melyek kívül vannak, hagyd kívül, hogy szép életet élhess.A dolgok mozdulatlanok, belsődbe engedve te adsz életet nekik. Te döntesz arról: befogadod, vagy kizárod őket. Dönts szíved szerint: aki szeretettel közelít a világ dolgaihoz, mindig jól dönt.

„Tudod, hogy szavadat félreérthetik. Olykor tetteidet is. A félreértés éppúgy hozzátartozik az emberhez, mint a fához a levél, tengerhez a víz, törzshöz a kar, fejhez a gondolat. A félreértés oly természetesen jár-kel a világban, mintha együtt született volna a megértéssel. Ne magyarázkodjunk, ne szépítsük a történetet.
Az igazság aranyból van és kiállja az idő próbáját.”

/ Taitosz /

„Ha valakivel találkozol, gondolj arra, hogy a találkozás mögött ezer és ezeregy ok rejlik. Minden emberi kapcsolat szent egymásratalálás. A másik emberben önmagad másik felét ismered fel, minden vonásában saját vonásaidat látod meg. Amit róla gondolsz, magadról gondolod. Amit vele teszel, magaddal teszed. Amit róla képzelsz, azt magadról képzeled. Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni.”

/ Tatiosz /

Tatiosz: A fény és árnyoldala

„Hinned kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog légy. Az vagy, amit gondolsz, és csak azt tudod elgondolni, amiben hiszel. Ne gondolj a hanyatlásodra, mert bekövetkezik. Ne gondolj a veszteségre, mert veszteségek érnek. Ne gondolj a szomorúságra, mert lelked sötétségbe borul. Ne gondolj a rosszra, mert a mélybe taszít. A jó gondolat: ajándék, szárnyalás, magasba vágyódás, felemelkedés...
Élni csupán a legtisztább vágyak szerint érdemes. Attól függően, hogy vágyaink keserűek vagy édesek, fanyar vagy boldog lesz az életünk. Képzeld el, amit kívánsz, és kívánd, amit elképzeltél. A boldogság vágy, a képzelet, hit, a cselekedet megvalósulás.”

/ Tatiosz: Hinni kell… /

„Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor miért ködösítesz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor miért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, miért várod el, hogy előbb mások szeressenek?” 

/ Tatiosz /

„Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.
Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van - az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.”  / Tatiosz / 

Szeretnéd tudni, hogyan válhat az ember csillaggá?
Püthagorasz erre azt feleli:
Ne edd meg a szívet!
Szeretnéd tudni, milyen kapcsolat van az ember és a csillagok között?
Csak az az ember emelkedhet csillagmagasságokig, aki szeret; csak az találkozhat csillagtársával, akit szeretnek. Ha két ember egymásra talál, végtelenné tágul a tér, elmosódnak a tengerek, hegyek, sivatagok körvonalai; öröklétnek tűnik az idő, melynek egyetlen valóságos része: a pillanat. Ugyanazt látják a világból, amit a csillagok a földre tekintve. Lágyabbá válnak a színek, kellemesebbé a hangok, a vasziliko (Görögországban honos nagyon szép és illatos virág; a lélek szimbóluma) illata betölti a mindenséget; fogékonnyá, szárnyalóvá lesz a lélek, megduplázódik a tetterő. Ne edd meg a szíved, hogy a csillagok közé emelkedhess!
Platón a szerelmet az élet végzetes keserűségének nevezi. Azt is mondja: aki szeret, az meghal a maga számára, hogy a másik számára élni tudjon.
Nála a szerelem önkéntes megsemmisülés. Amennyiben belehalunk a szerelembe. Itt a viszonzatlan egyoldalú vonzalomra gondolok, úgy valóban keserű; de ha szeretünk, és viszontszeretnek én ezt így nevezem: csillagok találkozása.
Aki szeret, önként átlép egy másik, a tértől, időtől, világoktól független dimenzióba, hogy ott találkozzék a szeretett lénnyel, aki az ő kedvéért önként átlépett a tértől, időtől, világoktól mentes dimenzióba.
Életet jelent a csillagok találkozása. Lemondás, fájdalom, keserűség nélküli életet, boldog életet: az ember számára elképzelhető legboldogabbat.
/ Tatiosz: Csillagok találkozása /

„Nem érthetjük meg a másik ember problémáját, ha nincs bennünk szeretet. Együttérzés nem létezik szeretet nélkül. Aki elfelejtkezik mások szívéről, a saját szívét veszíti el. Senkinek sincs joga belenyugodni egy másik ember szenvedésébe. Ez olyan, mintha ő okozná a szenvedést. Aki szeret, elenged, felejt és megbocsát. Aki mindezt elvárja másoktól, csupán önmagát szereti. Önmagunk elvesztésének legbiztosabb módja: a szeretet elvárása. A szeretet elvárása: önzés; legalább annyira, mint a szeretet elutasítása.”  / Tatiosz /

„Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is.
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint!
Akinek célja: a helyes élet, annak eszköze: az emberség.” 

/Tatiosz: A szív törvénye/

„Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz.
Ki elindult, s még nem érkezett meg, biztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.
Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek?
Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért szeretetért.
Tanulj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.” 
/Tatiosz/