"A remény fontos,
mert lehet, hogy a jelenlegi pillanatot nehéz elviselni. Ha hisszük, hogy a holnap jobb lesz, a ma viszontagságait is el tudjuk viselni."

/ Nhat Hanh Thich /

"A szeretet képzelőerő, fantázia nélkül megsavanyodik, mint a rosszul kezelt bor. Kis meglepetések adnak ízt, színt, dallamot, szárnyat a szeretetnek. (...)
Nincs elszürkítőbb, mint a megszokás, a rutin, amikor mindig minden ismétlődik a barátságban, a házasságban."

/ Gyökössy Endre /

"Ne arra gondolj, mi lesz, arra koncentrálj, ami előtted van!"

/ Grace klinika /

"Milyen jó kifejezés a birtokbavétel. Én, aki annyi mindenre vágyom, mindent rögtön birtokolni akarok. Mégis, a birtoklás szomorú dolog. Azok a dolgok, amiket megkapsz, azok a dolgok, amiket sajátodnak mondhatsz, mind magától értetődővé válnak. Már nincs meg az az izgalom, az a vágy, ami a megszerzésük előtt hajtott. Annyira vágyom rájuk, hogy nincs mit tenni, muszáj megszerezni azt a ruhát, vagy táskát, de mihelyt megszereztem és az enyém lett, rögtön csak a gyűjtemény egy darabjává válik, kétszer-háromszor használom, és
már nem is érdekes többé.
A házasság vajon nem azt jelenti-e, hogy egyetlen emberi lényt birtokolunk? Igazából nem kell hozzá házasság, ahogy telik az idő, a férfiak egyre erősebben próbálnak uralkodni felettünk. A "Minek etetni a halat, ha már egyszer bekapta a horgot" című műsor. Azonban ha az élelem elfogy, két választása marad csak szerencsétlen halnak: elpusztul vagy megszökik. A birtoklás ezért is teher egyben. Mégis, az embereket továbbhajtja a vágy, hogy más embereket, tárgyakat birtokolhassanak.
Ha ezt veszem alapul, az emberiség nem más, mint mazochisták és szadisták egyvelege."

/ Kanehara Hitomi /

"Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim, gondolatban vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket. És a távolság csak nőni fog."

"Miért tűnik lehetetlennek az, hogy elfelejtsük egymást?

Azért, mert nem tudjuk? Vagy mert nem lehet?

Netán azért, mert nem akarjuk?"

"Egyszer volt, hol nem volt... van...
Mi nők - titkolva vagy titkolatlanul - még mindig hiszünk a mesékben. Hiszünk abban, hogy egyszer eljön értünk a szőke herceg fehér lovon és csókolgatjuk a békát, hátha elvarázsolt herceg, és csókjainktól átváltozik daliás királyfivá.
Van akinek eljön, van aki csak azt hiszi.... de a végén általában kiderül, hogy nincsenek elvarázsolt hercegek... akárhányszor csókoljuk meg a békát, nem lesz belőle királyfi... csak béka marad.
Én is csókolgattam a békát... béka maradt...
Jöttek hercegek fehér lovon... volt amelyik lóhalálában elvágtatott mellettem... volt amelyik le sem szállt a lóról... volt amelyik leesett a lóról...  legutolsó herceg pedig még keresztül is taposott rajtam a lóval...
Részemről, ha legközelebb jön a herceg egy szépen kivitelezett köríves rúgással fenékbe billentem, és inkább megtartom a lovat... jobban járok!
A békát meg csókolgassa akinek van hozzá gusztusa..."

/ Mariangela - Ninna Nanna /

"Hiszek abban, hogy bizonyos emberek nem véletlenül lépnek be az életünkbe."

/ Rúzs és New York /

"A pozitív gondolkodás fogalma eredetileg egy ősi buddhista hagyomány nyomán jött létre. Fönnmaradt egy legenda, miszerint Buddha és a tanítványai néztek egy döglött kutyát. Mester, nézd, a halál, a bomló hús, a rothadó tetem milyen rettenetesen visszataszító! Milyen undorító, ha csak az marad meg egy lényből, ami belőle a test! – mondták a tanítványok. Buddha odanézett, és azt mondta, hogy igen, de milyen szép fehér foga van! Ez a pozitív gondolkodás alaptörténete. Innen nőtt ki.
Vagyis nem arról van szó, hogy a negatív élményeinket, a keserveinket, a bánatainkat hazudjuk el pozitívnak.
Arról van szó, hogy fogadjuk el ezeket olyan negatívnak, amilyenek a valóságban, de ha van bennük valami pozitív, akkor azt is vegyük észre."

/ Popper Péter - Lélekrágcsálók /

Kedves Claire,

'mi' és 'ha', 2 szó, külön-külön ártalmatlan szavak, mint a többi, de ha együtt használjuk őket, olyan erővel bírnak, ami hatással lehet egész életünkre.

Mi lenne ha…? Mi lenne ha…? Mi lenne ha…?

Nem tudom, hogy végződött a története, de ha igaz szerelem volt, amit akkor érzett, ahhoz sosincs késő.

Ha akkor igaz volt, miért ne lehetne most is az? Csak bátorság kell, hogy a szívünkre hallgassunk.

Nem tudom, milyen a szerelem, amit Júlia érzett, amiért elhagyjuk a szeretteinket, amiért óceánokat szelünk át, de szeretném hinni, ha egyszer én is átélem, lesz bátorságom megragadni.

És Claire, ha nem tette meg, remélem, egy napon még megteszi.

Szeretettel, Júlia

/ Levelek Júliának - Letters To Juliet /

Telt az idő. Lassan, nagyon lassan változni kezdtek az érzéseim. A sivatag is lassan változik a szellőktől, amelyek felkapják a homokszemcséket, és vagy méternyire, vagy többmérföldnyire teszik le őket, úgyhogy mire leáldozik a nap, a sivatag egészen más képet mutat, mint napkeltekor. Nálam is ugyanígy történtek a parányi változások. De tényleg olyan aprók voltak, hogy alig vettem észre őket közben.
Mellesleg mi értelme, hogy a bőrráktól való félelmünkben rögeszmésen kerüljük a napot, és hullasápadtan mászkáljunk bele a világba, amikor már holnap is elgázolhat a busz? Az emberek mindenfélére biztatják egymást, olyan dolgokra, amikről tudják, hogy a másik úgyse teszi meg. Aztán pedig magukon kívül vannak, amikor a másik mégis megteszi. Tehát mitől félsz annyira, hogy muszáj komisznak lenned hozzám? - kérdezte, ezúttal csaknem gyengéden.
- Ó, hát a szokásostól. - Megpróbáltam összekanalazni magam.
- Úgysmint? - erősködött.
- Hogy szeretek embereket, aztán elveszítem őket, bolondot csinálok magamból, megbántanak, elijesztem az embereket, túlságosan rámenős vagy túlságosan elutasító vagyok... - hadartam. - Akarod, hogy folytassam? Mert órákig tudnám sorolni.
- Nem, ennyi elég - válaszolta. - De hát ezektől a dolgoktól mindenki fél.
- Mindenki? - hökkentem meg.
- Hát persze. Miért hiszed, hogy olyan különleges vagy? Nincs monopóliumod ezekre az érzésekre..."
Vigyázz, mit kívánsz, mert megkaphatod.
Azért ez vicces. Annyira akarunk valamit, hogy az már fáj. Aztán megkapjuk, de annyi helyreállítást és felújítást igényel, falbontást, újrahuzalozást, új vízvezetéket, hogy azt gondoljuk, a francba már nem is kell. Beérem egy kisebbel, kert nélkül, de az legalább kész.
Tudtam, hogy a helyes dolgot tettem. Legalábbis úgy gondoltam, hogy helyesen cselekedtem. Csak az a bibi, hogy ez az élet, ahol nem mutatja útjelző tábla a helyes döntést. Nem az van, hogy ha jó felé fordulunk, örök boldogság vár ránk, ha meg rossz felé, akkor a katasztrófa. Az igaz életben sokszor majdnem lehetetlen megmondani, hogy kellene dönteni, mert néha - vagy gyakran - egálban van a nyereség és a veszteség.
Honnan tudhatnám, hogy helyesen jártam el? Bár odajött volna valaki egy aranyserleggel vagy -éremmel, hogy megrázza a kezem, hátba veregessen, és gratuláljon, amiért a megfelelő döntést hoztam!
Szerettem volna, ha az élet olyan, mint egy számítógépes játék. Rosszul döntök, veszítek egy életet. Jól döntök, pontokat kapok. Csak tudni szerettem volna! Csak biztos akartam lenni benne!
Istenem, de utáltam ezt a felnőttséget! Utáltam, hogy vaktában kell döntéseket hoznom. Olyan világot akartam, amelyben olvashatóan fel van cédulázva, ki a jó fiú, ki a rossz. Amelyben tüstént rázendít a baljóslatú zene, mihelyt színre lép a rossz fiú, hogy véletlenül se lehessen összetéveszteni.
Tudják, hogy van ez. Néha találkozunk egy csodálatos emberrel. De az csak rövid időre szól. Talán vakáción vagy vonaton vagy akár a buszra váró sorban. És ők egy pillanatra megérintik az életünket, de ez az érintés különleges. Ahelyett, hogy keseregnénk, mert nem lehetünk velük tovább, vagy nincs alkalmunk alaposabban megismerni őket, nem jobb-e örülni annak, hogy egyáltalán találkoztunk?
Senki se tudja milyen erős, amíg nem muszáj erősnek lennie.
Jusson eszedbe, hogy ami nem öl meg, az megerősít...
Ha a boldogság vendégszereplésre jön az életünkbe, igyekezzünk a legtöbbet kihozni belőle. Mert lehet, hogy nem marad sokáig, és amikor elment, nem borzasztó lenne azon rágódni, hogy boldogságra szánt időt végigidegeskedtük, hogy mi lesz, ha elhagy bennünket?

/ Marian Keyes: Görögdinnye /

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincsen szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd e sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

Megrendülten gondolunk rád,
Nem hisszük el, hogy nincs tovább.
Lehunyt szemed nem látja már:
Mindenütt virág.

Kint alszol majd a hideg télben,
Eszünkbe jutsz néha éjjel.
Nem vagy többé, nincs ilyen más,
Egyetlen voltál.

Itt állunk mind, úgy hallgatunk.
Mit mondhatnánk? Nincs szavunk.
Szíved nem él, hová lettél?
Egyedül mentél.

Már csak emlék, kedves a kép,
Úgy nevettünk nem oly rég.
Tiéd sok tárgy, velünk maradt,
Itt voltál, igaz.

Most búcsúzunk, most sírhatunk,
Nem ölel (a) két karunk.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.
Fagyott a föld, a mély bezár,
Bennünk élsz tovább.

/ Alex Tamás-Sztankay István: Búcsúdal /

"A szeretetben nincs felejtés. Ezért megrendítő, ha elveszíted azt, akit szerettél: a halál olyasmit kér tőled, ami lehetetlen - hogy felejtsd el, akivel egy vagy. Soha senki sem tudta ezt megtenni, vagy ha igen, nem szeretett igazán."

/ Müller Péter /

Nyugodj békében drága Dusi! Emléked szívünkben örökké élni fog!

"A remény elröppenő madár, megfakuló fény, kő, amely szétmorzsolódik, ha az ember a markába szorítja, ha belekapaszkodik."

/ Dean Ray Koontz /